MOL csapat Kézilabda Blog

A Pick Szeged az EHF-Kupában már a jövő évi BL-re készül

2013.09.04. 15:00 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

pick_igazolasok.jpgA Pick Szeged kézilabdacsapata hiába küzdött nagyot, végül búcsúzni kényszerült a kézilabda Bajnokok Ligája további küzdelmeitől. Juan Carlos Pastor együttese a selejtező visszavágóján 23-19-re legyőzte a Metalurg Szkopje együttesét, de az első meccsen elszenvedett tízgólos vereség azt jelentette, Lino Cervar együttese jutott tovább a BL főtáblára.

Vadkertiék így a második számú kupasorozatban az EHF-kupában folytathatják, ahol az első három kör oda-visszavágós rendszerben zajlik, majd négy darab négyes csoportot alakítanak ki. Innen az első két helyezett kerül a legjobb nyolc közé, ahol megint oda-visszavágós párharc jön. Ezek győztesei kerülnek be a májusi négyes döntőbe. Az együttes eddig négyszer szerepelt az EHF-kupában, utoljára a 2000–2001-es idényben, azóta csak a BL-ben indultak.

„A legfontosabb, hogy valamilyen szinten a nemzetközi porondon tudunk maradni. Mire elkezdődnek az EHF-kupa küzdelmei, addigra sokkal jobb lesz a csapat és reménykedhetünk a jobb szereplésben” – mondta a kiesés után az nso tv-nek a csapat kapusa Tatai Péter.

A válogatottban is számításba vett kapus elmondta, az EHF-kupában több az egy szinten lévő csapat, és véleménye szerint legalább tíz csapat esélyes a végső győzelemre. Úgy érzi, amíg a Bajnokok Ligájában nagyjából mindenki tisztában van a valós erőviszonyokkal, ebben a sorozatban csak nüanszok döntenek, mikor, hogy jön ki a lépés egy-egy csapatnak.

„Nekünk jó lesz az EHF-kupa, hiszen folyamatosan tudunk fejlődni. Ennek köszönhetően a következő szezonban pedig sokkal érettebbek, fegyelmezettebbek, jobbak leszünk. Bízom benne, hogy ezt jövőre már a BL-ben bizonyíthatjuk szabadkártyás indulóként, vagy akár egyenes ágon” – mondta sejtelmesen arra utalva, hogy szeretnék itthon letaszítani a trónról a bajnoki címvédő Veszprémet.

„Annak ellenére, hogy hasonló rendszerben zajlanak a küzdelmek, biztos egészen más lesz, mint a BL. Nem lebecsülve az itt szereplő csapatokat, de bízom benne, hogy nagyon jól fogunk szerepelni. Nem ismerem pontosan az EHF-kupa rendszerét, amiben játszani fogunk, de biztos vagyok benne, meg fogunk barátkozni vele és jó eredményt fogunk elérni” – mondta az együttes egyik legnépszerűbb tagja, a beállós Zubai Szabolcs.

Csányi Sándor a klub tulajdonosa szerint kiváló edzője van a csapatnak, kiváló játékosok jöttek a nyáron, és nincs kétsége afelől, hogy ennek köszönhetően egy komoly és erős együttes lesz összerakva Szegeden. Az MLSZ elnöke úgy véli, a Pick komoly vetélytársa lesz a nemzetközi élmezőny csapatainak és itthon a Veszprémmel is nagyon szoros versenyben alakul majd ki közöttük a bajnoki elsőségért.

Ehhez az első lépést szerdán tehetik meg a szegediek, akik az újonc Provident juniorválogatott ellen kezdik meg szereplésüket a bajnokságban.

Szerbia után Németországban készült a szezonra a Pick Szeged

2013.08.10. 09:27 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

pick_igazolasok.jpgAz átlagember szinte csak vízparton bírja ki a hetek óta tartó kánikulát. Miközben naponta dőlnek meg a melegrekordok, a Pick Szeged játékosai a vízpart helyett Szerbiában, magaslati edzőtáborban izzadtak, majd jött egy németországi „vendégjáték”, melyet majd a hazai bemutatkozás követ.

Vadkertiék 10 napos edzőtáborban voltak, és mint a csapat kapitánya a delmagyar.hu-nak elmondta, a kopaoniki felkészülés nem volt egy leányálom, Juan Carlos Pastor rendesen megdolgoztatta a játékosokat.

„Nem volt egyszerű a tíznapos edzőtábor, nemcsak fizikálisan fáradtunk el, hanem szellemileg is. Az új koncepciót, az új taktikai elemeket is gyakoroltunk. Ez számunkra is teljesen új, ezért nagy figyelmet igényel” – mondta Vadkerti a pénteki hazaérkezés után.

Elárulta, a spanyol mester az edzőtábor végén megdicsérte a csapatot, elégedett volt velük. Ez persze természetes, hiszen mindenki nagyon odatette magát, hajtott, és megpróbált mindent jól végrehajtani, bizonyítani az új mesternek.

Vadkerti ugyanakkor tisztában van vele, hogy akadtak hullámvölgyeik is, melyeket észre is vett Juan Carlos Pastor, és ilyenkor inkább másfajta gyakorlatot végeztetett velük. A játékosok sokat beszélgettek egymás között is, leginkább az új taktikai elemekről diskuráltak.

„Nem könnyű ezt megtanulni, ha néha nem jól áll a játékos lába, akkor rossz lesz a figura. De tudjuk, ha ezt elsajátítjuk, akkor minden remekül működik majd. Jó volt hosszabb időt eltölteni, megismertük az új fiúkat. Szerencsére mindenkit elkerült a sérülés, csak apróbb gondok akadtak, de egy ilyen felkészülés alatt ez elfogadható – mondta a Délmagyarnak a hetvenhatszoros válogatott balszélső.

A játékosok hazaérkezésük után a hétvégét otthon tölthették, de hétfőn már két edzésen vettek részt az újszegedi sportcsarnokban. Az elmúlt hétvége minden bizonnyal a szlovák Fero Sulcnak lesz a legemlékezetesebb, hiszen Vasárnap 50 centiméterrel, és 3520 grammal megszületett a gyermeke Mateo.

Kedden már el is elutazott Németországba Juan Carlos Pastor együttese – amely viharba került, így közel egy óráig körözött Frankfurt felett, míg végül szerencsésen landolni tudott -, szerdán aztán a Löwen ellen lejátszotta első edzőmeccsét is a Tisza-parti alakulat, melyet két góllal végül elvesztett. A szegedi drukkerek természetesen hazai pályán is láthatják majd kedvenceiket felkészülési meccset vívni, méghozzá szombaton, amikor a Temesvár lesz Vadkertiék ellenfele.

A Pick Szeged augusztusi edzőmeccsei:

Augusztus 10. (szombat), 17 óra: Pick Szeged–Temesvár

Augusztus 16. (péntek), 17 óra: Pick Szeged–Orosháza

Augusztus 17. (szombat), 17.30: Vác–Pick Szeged

Augusztus 21. (szerda), Pick Szeged–Székelyudvarhely

Minden téren megújult a Pick Szeged

2013.07.28. 15:43 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

letöltés.jpgHétfőn megkezdte a felkészülést a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a 2013–2014-es szezonra. A kétszeres magyar bajnokot az új szezonban a spanyol Juan Carlos Pastor készíti fel. Ennek köszönhetően minden bizonnyal egy teljesen új stílussal vágnak neki a felkészülésnek Vadkertiék.

A csapat nyárra tervezett programja kész, mindössze a Metalurg Szkopje elleni BL-selejtező pontos időpontja kérdéses. Mezei Richárd a Pick Kézilabda Zrt. vezérigazgatója, aki az új szezon apropóján adott interjút a delmagyar.hu-nak elmondta, a mindenki által csak „Misternek" szólított Juan Carlos Pastor maximalista, és ezt elvárja a játékosoktól is.

A korábbi nagyszerű beállós szerint Pastorral közösen építhetik tovább a patinás szegedi klubot, folytatják azt az utat, amit elkezdtek, és évről évre lépnek előre. Céljuk egy olyan bázis megteremtése, amely Európa vezető klubjaira jellemző. Ennek értelmében nem csak a felnőtt csapatra koncentrálnak, hanem az utánpótlásra is, hiszen nagyon fontosnak tartja, hogy kialakuljon egy „Pick-piramis”, amelynek természetesen a nagycsapat lenne a csúcsa.

Mezei tisztában van a Metalurg Szkopje játékerejével, ugyanakkor azt is tudja, hogy a nyári igazolásoknak köszönhetően a szegediek is alaposan megerősödtek. Furcsa számára., hogy már augusztus végén tétmeccset kell játszaniuk, ugyanakkor tisztában van vele, ez az ellenfélre is vonatkozik.

Azt azonban kedvezőnek tartja, hogy a második meccset játsszák itthon, és bízik benne, hogy a szegedi katlanban, - amilyen kevés van Európában –sikerül kiharcolni a továbbjutást. A klubvezetés számára ugyanis egyértelmű cél a főtáblára jutás.

Mezei elmondta, szerencsés helyzetben van a Pick Szeged, mert a klubtulajdonos jóvoltából biztos a helyzetük, illetve olyan támogatói körrel rendelkeznek, amely biztosítja a megfelelő működéshez a feltételeket.

Ehhez az is kellett, hogy a nyáron érkeztek új szponzorok, melyeknek köszönhetően növelték a bevételüket, és így egy teljesen új szakmai stábbal és négy új válogatott kézilabdással erősítették meg a keretüket.

De nem csak a pályán lesznek újdonságok, hiszen hamarosan megújul a csapat honlapja, hétfőtől már árulják a bérleteket, amelyhez minden szurkoló kap majd ajándékba egy kék színű csapatmezt is, hiszen a vezetők szeretnék kékbe öltöztetni a drukkereiket.

Többek között ezzel is jelezni szeretnék, hogy roppant fontosak számukra a szurkolók. De ilyen jelzés volt az is, hogy nyílt edzéssel kezdték hétfőn az idényt, így a szurkolók az első foglalkozáson megnézhették, megismerhették az új fiúkat, Ilyést, Mindegíát, Parrondót és Vranjest, valamint az edzőt, Juan Carlos Pastort és segítőjét, Marko Krivokapicsot. 

Meggyengülő Skopje várhat a Pick Szegedre

2013.07.10. 15:00 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

0000001sulc.jpgAz Európai kézilabda Szövetség (EHF) már az előző szezon során bejelentette, hogy a férfi Bajnokok Ligájában a 2013-14-es szezonban csak egy magyar csapat (az aktuális bajnok) szerepelhet alanyi jogon, így a második helyezett csak abban bízhat, hogy szabadkártyát kap és selejtezőben harcolhatja ki a részvételt. 

A Pick Szeged végül megkapta a szabadkártyát és csoportjában az elődöntőben a macedón ezüstérmes, Metalurg Skopje lesz az ellenfele, míg a másik ágon a Montpellier és a Wisla Plock csap össze a BL-helyet eldöntő fináléért.

Az elődöntőket augusztus 31-én, míg a döntőt szeptember 1-én rendezik, a nyertes a főtáblán, a másik három gárda pedig az EHF Kupában folytatja. A Tisza-partiak pályáznak a rendezésre – miként a Montpellier és a Metalurg is -, de csak később derül ki, hogy otthont adhatnak-e a kvalifikációs tornának.

A Pick Szeged elődöntőbeli ellenfele a Metalurg Skopje a Bajnokok Ligája legutóbbi szezonjában a negyeddöntőig jutott, ahol éppen a Tisza-partiakat is búcsúztató Kielce ejtette ki őket.

Hazája bajnokságában azonban nem sikerült megvédenie bajnoki címét, ami akár a játékoskeret jelentős átalakulásához is vezethet. A szlovén lapok ugyanis tudni vélik, hogy a jövőben kisebb költségvetésből kíván dolgozni a klub, ezért hajlandó megválni néhány drága játékosától is.

Amennyiben igazak a lapok állításai, úgy szinte egy teljesen megújult kerettel kell Lino Cervar edzőnek harcba szállni a nyáron alaposan átalakult és megerősödött Szeged ellen. 

A Metalurgot 1971-ben alapították azzal a céllal, hogy Skopje acéliparának dolgozóit tömörítsék egy klubba. Ennek köszönhetően természetesen az első időszakokban a klubnál nem is álmodtak jelentős nemzetközi sikerekről.

1974-ben a klub létrehozott egy ifjúsági csapatot, amely az elkövetkező két évtizedben, lerakta a mostani csapat alapjait. A klub első nemzetközi szereplése 1993-ban volt a City Kupában. A Metalurg ötszörös macedón bajnok és ötszörös kupagyőztes, tavalyi BL-negyeddöntős szereplése a klub történetének eddigi legnagyobb nemzetközi sikere. 

Amennyiben a szegediek túljutnak rajtuk, úgy a döntőben valószínűleg a világ egyik legjobb kapusával, az Omeyerrel megerősödő Montpellier ellen játszhatnák a döntőt.

Amennyiben ezt is sikerrel veszik Vadkertiék, akkor viszont a kiemelkedően legnehezebb csoportba, a spanyol Barcelonával, a francia PSG-vel, a macedón Vardar Skopjével, a svájci Wacker Thunnal és egy másik selejtezős csapattal (előfordulhat, hogy a címvédő Hamburggal) kerülnének azonos hatosba. Valószínűleg a szegediek közül senki nem bánná, ha pár héten belül a két tavalyi döntőssel is játszanának és kétszer kellene Skopjéba utazni.

Zubai Szabolcs kiélvezi a szabadság minden egyes percét

2013.07.06. 14:00 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Zubai_Szabolcs_jpg.jpegKét év után először kapott több hetes pihenőt Zubai Szabolcs a Pick Szeged és a magyar kézilabda-válogatott beállósa. A szegedi közönségkedvenc a jól megérdemelt vakációt alaposan kiélvezi, feltöltődésként koncertre jár, lelkesen látogatja testvére konditermét, de nem maradhat ki a balatoni hétvége, egy két buli és a legújabb tetoválás sem.

Mozgalmas szezont tudhat maga mögött Zubai Szabolcs. A Pick beállósának igazán hosszúra nyúlt az idénye, amely az igazság szerint leginkább kettő, hiszen az olimpia meg a különböző világesemények és selejtezők miatt a válogatott játékosok szinte szünet nélkül játékban voltak. Éppen ezért a mostani holtszezont alaposan ki szeretné használni a szegedi közönségkedvenc és ennek érdekében meg is tesz mindent.

"Nagyon rám fért már a pihenő, elfáradtam az idény végére. Fontos feladatokat kellett teljesítenünk a válogatottal, de a csapattal is komoly erőpróbákon vagyunk túl. Rengeteg alvással, a barátokkal éjszakába nyúló beszélgetésekkel, és pecázással próbálok feltöltődni. Jó most itthon lenni a családdal, és nagyokat enni a tesóm készítette pörköltekből" - beszélt napjairól Zubai a klub hivatalos honlapján.

Ami a pörköltöt illeti, a játékos úgy van vele, hogy addig amit csípős és magyaros, addig teljesen mindegy, hogy milyen húsból készül az a pörkölt, csak legyen hozzá még fehérkenyér, mert azért úgy az igazi. És ha az ebéd a család Duna-parti nyaralójában kerül felszolgálásra, akkor már tényleg minden tökéletes. Aztán levezetésként jöhet egy kis strandolás, vagy csónakázás.

Zubai élsportoló lévén sokáig nem nagyon tud megmaradni mozgás nélkül. A felkészítő edzéseket még nem kezdte meg, de testvére konditermébe azért lejár, méghozzá egy speciális foglalkozásra.

"A komoly, ráhangoló edzést nem kezdtem el, arra még ráérek. De egész nyáron mozogtam: Budapestre jártam gyógytornára, és lelkesen látogattam a tesóm konditermét, ahol Powertréningeken izzadtam. Az elején kicsit sem esett jól ez a vibrációs edzés, de most már annyira megszerettem, hogy két nap kihagyás után már hiányzik. Ráadásul szemmel látható a hatása, tényleg nagyon jól szálkásít" - beszélt az új testedzésről Zubai.

A játékosoknak azért nem végtelen a szünet, Juan Carlos Pastor július 22-én vezényli az első edzést. Addig azért még van bő két hét, amelyet alaposan ki szeretne élvezni a szegedi beállós.

"Szüleimmel szeretnék elutazni július 18-án Milánóba, a Depeche Mode-koncertre. Az lenne a nyár megkoronázása! Tervezek még egy kis balatoni hosszú hétvégét, néhány bulit a barátokkal és sok-sok alvást. A napokban pedig újabb tetoválás kerül a kezemre. Erről egyelőre csak annyit szeretnék elárulni, hogy a bal karomon is lesz tetkó, akár csak a jobbon. Szeretném, hogy mire június 21-én, Szegedre megyek, kész legyen" - beszélt a szabadsága alatti terveiről Zubai Szabolcs.

Juan Carlos Pastor előtt csak magyar és szerb edzői voltak a Pick Szegendek

2013.07.01. 14:30 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

pick_igazolasok.jpgA Pick Szeged – még Szegedi Volán néven 1976-ban harcolta ki az első osztályú szereplés jogát.  Az eltelt 37 évben az együttesnél hússzor volt edzőváltás. Azért nem írjuk, hogy húsz edzője volt az együttesnek, mert több olyan szakember is található, aki többször is leülhetett a szegedi kispadra.

A csúcstartó Kővári Árpád, aki négyszer is irányíthatta a Tisza-parti együttest, de Skaliczki László, Buday Ferenc és Dragan Djukic is kétszer-kétszer volt a csapat szakvezetője. Djukic két regnálásán kívül (2001-03, 2009-10) az elmúlt időszakban még két külföldi edzője volt az együttesnek. Zoran Kurtes a 2006-07-es szezonban, míg Vladan Matic 2007 és 2009 októbere között. Érdekesség, hogy valamennyi szakember szerb volt.

Így a nyáron kinevezett spanyol Juan Carlos Pastor lesz a negyedik nem magyar vezetőedző a kétszeres magyar bajnoknál. Megnéztük, milyen sikerrel irányították a „külföldiek” a Szegedet. 

Djukic – akit sokan a klub történetének egyik legnépszerűbb edzőjének tartanak -, és aki jelenleg Izrael férfi kézilabda-válogatottjának edzője, 2000 decemberében egy viharos évad közben vette át a csapat irányítását.

Irányításával a Pick 2001-ben egy bajnoki bronzérmet, 2002-ben és 2003-ban pedig ezüstérmet nyert a bajnokságban, és szintén második lett a Magyar Kupában. A szakembert hiába választották 2002-ben az Év edzőjének Magyarországon, 2003-ban mindezek ellenére nem hosszabbítottak vele szerződést. (Djukic ugyan 2009-ben még visszatért Szegedre, de akkori munkáját nagyban befolyásolta a gazdasági világválság, ami miatt, a szegedi kézilabdacsapat is megszorításokra kényszerült, így nem tudott érdemi munkát végezni.)

A következő külföldi szakember Zoran Kurtes volt, aki ugyan nagy kihívásnak tekintette a szegedi munkát, ez azonban nem tartott túl sokáig számára. A 2006-07-es idényben egy súlyos (35-23) veszprémi vereség, egy gyors Magyar Kupa búcsú és egy Dunaferrtől elszenvedett tízgólos bajnoki vereséget követően 2007 februárjában elváltak a szakember és a Szeged útjai.

Őt a már edzői képesítéssel is rendelkező, korábban játékosként öt és fél évet a Szegedben játszó Vladan Matic váltotta. Vezérletével aztán szárnyakat kapott a szegedi csapat, és az elődöntőben a Dunaferrt, a döntőben pedig az örök rivális MKB Veszprémet legyőzve megszerezte a klub történetének második, mindmáig utolsó bajnoki címét.

A Tisza-parti együttes Matic közel három éves munkássága alatt egy bajnoki és egy magyar kupa-győzelmet könyvelhetett el 2 bajnoki ezüst, 1 kupa-ezüst és 1 szuperkupa-ezüst mellett. A szakember minden idők egyik legsikeresebb szegedi trénerének számít.

A jelenlegi vezetőedző Juan Carlos Pastor talán minden eddiginél erősebb kerettel vághat neki a következő szezonnak, ennél fogva az elvárások is igen magasak vele szemben. A szurkolók bíznak benne, a klub történetének első spanyol edzője elhozza számukra a harmadik bajnoki címet. 

A Pick Szeged 13. az BL örökrangsorában

2013.06.23. 16:04 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

0000001sulc.jpgAz MKB Veszprém a harmadik, a Pick Szeged pedig a 13. helyen áll a férfi kézilabda Bajnokok Ligája örökrangsorában. Az európai szövetség abból az alkalomból készített listát, hogy a sorozat húszéves múltra tekint vissza.

A szerzett pontok alapján a hétszeres BL-győztes spanyol Barcelona áll az élen (324) a német THW Kiel (304) és a Veszprém (262) előtt. A Tisza-partiaknak 94 pontjuk van. A Veszprém abban a tekintetben rekorder, hogy megszakítás nélkül 12 idényen át szerepel a legrangosabb európai kupasorozatban. A gárda eddig 18-szor vett részt a BL-ben, ennél több indulással csak a Croatia Zagreb (19) büszkélkedhet.

A húszas listán négy-négy spanyol és német, két-két magyar és francia, illetve egy-egy szlovén, dán, svéd, orosz, horvát, lengyel, portugál és svájci csapat található. A szegediek többek között olyan együtteseket előznek meg, mint a francia Chambéry Savoie, a dán Kolding, vagy a lengyel Kielce.

A Barcelona első helye nem meglepetés, hiszen a spanyol együttes összesen nyolcszor (1990–91, 1995–96, 1996–97, 1997–98, 1998–99, 1999–2000, 2004–05, 2010–11) nyerte meg a legrangosabb európai sorozatot.

A világ egyik legismertebb klubjának kézilabda szakosztálya 1942-ben alakult, amikor még szabadtéren és tizenegy fős csapatok játszották a meccseket. Sokáig csak elvétve tudták megtörni az Atletico Madrid és a Granollers uralmát, azonban a világ egyik legjobb edzőjének Valero Riverának a leszerződtetésével elkezdődött a klub aranykorszaka, amely a mai napig is tart. 

A Barca erejét mutatja, hogy egyetlen csapat sem tudott ennyi BL-győzelmet felmutatni, és egyetlen csapat sincs, amelyik öt egymást követő évben – 96 és 2000 között -, zsinórban megnyerte a sorozatot.

A második helyen álló THW Kiel (Turnverein Hassee-Winterbek Kiel) háromszor hódította el a BL-serleget (2006/07, 2009/10, 2011/12). Miként Spanyolországban a Barca, úgy Németországban a Kiel jelenti az állandóságot, hiszen az eddig megszerzett 18 bajnoki címük rekord a Bundesligában.

A gazdasági válság a Kiel csapatát is megérintette, ezért a 2013/14-es évre csökkenteni kényszerül a költségvetését. Ennek ellenére a távozók helyére fiatal, sikerre éhes játékosok érkeznek, akikkel ismét régi fényében tündökölhet a Kiel.

A szegediek 13. helye minden dicséretet megérdemel, hiszen mindössze kétszer sikerül a sorozat negyeddöntőjéig jutni (1997, 2004).

A ranglista

1. FC Barcelona Intersport 324 
2. THW Kiel 304
3. MKB Veszprém KC 262
4. Croatia Osiguranje Zagreb   236
5. BM Atlético Madrid 226
6. Celje Pivovarna Laško   215
7. Montpellier HB  192
8. Chekhovskie Medvedi 147 
9. Amaya San Antonio  137
10. SG Flensburg Handewitt 136
11. HSV Hamburg 126
12. Reale Ademar León  114
13. Pick Szeged  94
14. KIF Kolding 93  
15. Vive Targi Kielce 79
16. Chambéry Savoie HB 65
17. ABC Braga  61 
18. GOG Gudme 59 
19. Rhein Neckar Löwen  58
20. Pfadi Winterthur 56 

Spanyol válogatottakkal és bosnyák óriással tör a Veszprém trónjára a Pick Szeged

2013.06.09. 07:25 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

pick_igazolasok.jpgA héten bemutatták a Pick Szeged kézilabda csapatának új szakvezetőjét, Juan Carlos Pastort, segítőjével, Marko Krivokapiccsal, és a négy újdonsült játékossal, a visszatérő Ilyés Ferenccel, García Parrodóval, Niko Mindegeívál és Vladmir Vranjessel egyetemben. A Pick az új igazolásokkal nem titkoltan a Veszprém babérjaira törne.  

A világ egyik legjobb szakemberének tartott – és sokak által csak Misternek szólított - Pastort és a magyar válogatottban alapembernek számító Ilyést minden bizonnyal jól ismerik a Pick szurkolói, mi most a két spanyol illetve bosnyák légióst próbáljuk bemutatni nekik.

A két egyaránt három évre szerződtetett spanyol közül a 25 esztendős irányító Mindegía eddig csak hazájában szerepelt. A 182 cm magas, 85 kg-os irányító az Errekánál kezdett kézilabdázni, 2005-ben innen igazolt a Portland San Antoniohoz, melyhez az anyagi gondok ellenére tavaly nyárig hűséges volt.

Az elmúlt szezonban a Natorhouse La Rioja együttesét erősítette, de a gazdasági csőd ott is utolérte. Először 2010 decemberében került be a spanyol válogatott bő keretébe, végül nem jutott ki a svédországi világbajnokságra.

A remek irányító korábbi csapatainál mindig az 5-ös számú mezben játszott és ezt valószínűleg Magyarországon is megkapja. Mivel a Pick Szegedben jelenleg senki nem játszik ilyen szerelésben, valószínű Magyarországon is ezt a mezszámot választja.

A magyar bajnoki és kupa ezüstérmesével 3 évre szóló szerződést kötött, és elképzelhető, hogy kezdő irányítóként is számol vele Juan Carlos Pastor edző, hiszen a posztján legtöbbször játszó Frantisek Sulc inkább átlövő.  

A Pick Szeged második nyári érkezője is egy spanyol játékos, ő az Atletico Madrid korábbi BL győztes jobbszélsője, Roberto García Parrondo, akit először éppen Pastor játszatott a felnőttek között. A 187 cm magas, 86 kg-os játékos gyors, kreatív, és rendkívül magabiztos a kapu előtt.

A 33 esztendős szélső szerepelt a Getafe, majd a Valladolid és az Ademar León együttesében is. Majd ismét a Valladolid következett, de az elmúlt hat évben már az egyik legsikeresebb spanyol klubcsapatot, a Ciudad Realt/Atlético Madridot erősítette. A madridiakkal 3 bajnoki címet, és a 2 BL győzelmet ünnepelhetett.

A bosnyák beállós Vladimir Vranjes 24 éves és egy centi híján két méter magas. Őt is Spanyolországból szerződtették, miután tavaly igazolt a Leonhoz, melytől a válság miatt távozik.

A bosnyák beálló elsősorban védőjátékosnak számít, az Asobal Ligában stabil alapembernek számított. Szakemberek szerint játéka nem látványos, de a kőkemény, megbízható teljesítményére – és 110 kilójára - bármikor számíthatnak csapattársai.

(Fotó:delmagyar.hu)

A Pick leköszönő edzője szerint kevésen múlt a siker

2013.05.30. 13:30 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

skaliczky.jpgA szezon végeztével harmadszor is búcsúzik a Szeged férfi kézilabdacsapatától Skaliczki László, aki mindhárom szegedi korszakát szépnek tartja. A klub honlapjának adott nyilatkozatában az 58 éves szakember kitért rá, hogy az utolsó három évben is voltak remek győzelmek, sikerek, ugyanakkor nem sikerült sem a bajnokságban, sem a Magyar Kupában diadalmaskodni. 

"Kevésen múlt a siker, hogy felérjünk a csúcsra. Szerencsénk sem volt, hiszen úgy gondoltuk, hogy közelebb kerültünk a nagy riválishoz, a Veszprémhez, de ellenfelünk mindig úgy erősített, hogy ez nem valósulhatott meg" - fogalmazott Skaliczki, aki az első korszakában, még játékosként feljutott az NB I-be a gárdával, majd a következő felvonásban, immár edzőként 1996-ban bajnok lett a Tisza-partiakkal.

A korábbi szövetségi kapitány büszkén említette, hogy a csapat vele mutatkozott be a Bajnokok Ligájában, a City Kupában elődöntős volt, és a 100. BL-meccsét is az ő irányításával játszotta.  

A roppant népszerű szakember a délmagyar.hu-nak nyilatkozva elmondta, Szegeden szerezte meg a kézilabda gyökereit, itt kapott olyan lökést, ami meghatározta az életét. Ilyen előzmények után nem volt meglepő, hogy amikor elkezdett edzősködni, egyik legfontosabb célja volt, hogy egyszer edzőként is visszatérjen Szegedre.

Ez a visszatérés aztán annyira jól sikerült, hogy vele lett először bajnok a Pick.

„Fiatal edzőként értem el a csapattal a sikert. Egy remek, motivált társaság jött össze. Nagyszerű csapatmunka volt az aranyérem megszerzése. A második felvonás is szép időszak volt, utána jöttek újabb munkák, újabb csapatok, újabb sikerek” – mondta Skaliczki a lapnak.

Elárulta, 2010-ben segíteni hívták vissza a Pick élére, mert a kiszemelt edző, akit a szegedi kispadra szerettek volna, nem vállalta a munkát. Ő pedig azonnal jött, mert a Pick Szeged sokat jelent számára, és szeretette volna tenni, valamit visszaadni a szegedi kézilabdának.

Természetesen a jövőt illetően is tele van tervekkel, mint elmondta, 58 évesen is ötéves tervben gondolkozik. Szeretne fiával együtt dolgozni, akár egy csapatnál edzősködni vagy éppen tehetségekkel foglalkozni.

Skaliczki Lászlót – akit nem mellékesen az elmúlt 50 év legjobb szegedi szakemberének választotta a klub 50. születésnapján, 2011 decemberében - a spanyol válogatottal 2005-ben világbajnok Juan Carlos Pastor váltja a vezetőedzői poszton.

Skaliczki 3 bajnoki és 3 kupaezüsttel búcsúzik Szegedtől

2013.05.23. 16:10 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

0000001sulc.jpgA Pick Szeged férfi kézilabdacsapata ezüstérmes lett a bajnokságban, miután kedden a bajnoki döntő második meccsén 26-24-es vereséget szenvedett hazai környezetben a Veszprém együttesétől. A dunántúliak így 2-0-ra nyerték a két győzelemig tartó párharcot és ezzel 21. bajnoki címüket szerezték meg. A bajnokság végeztével új időszámítás kezdődik Szegeden, hiszen Skaliczki László mesteredző mellett több játékos is távozik.

A bajnoki döntőben elszenvedett vereséggel egy korszak végérvényesen lezárult a Pick Szeged kézilabda csapatának életében. Ugyanis ezen a mérkőzésen ült utoljára a szegediek kispadján Skaliczki László, akit a spanyol válogatottal 2005-ben világbajnok Juan Carlos Pastor vált a vezetőedzői poszton, de távozik több játékos is, akik meghatározó tagjai voltak a szegedi csapatnak az utóbbi években.

A korábbi szövetségi kapitány a tőle megszokott, sportszerű módon gratulált az ellenfélnek.

„Az hiányzott, ami az egész évben: a rutin. Jobb kerete van a Veszprémnek, sajnálom a vereséget, de gratulálok az MKB-nak az egész éves munkájáért, megérdemelten nyerte a bajnoki címet” – mondta a nagyszerű szakember.

Már januárban eldőlt, hogy nem folytatja a megkezdett munkát, de egyelőre még nem tudni hol folytatja. Mint az utolsó meccs után elmondta, még fel kell még dolgoznia magában azt a nagyon nehéz három évet, amit a csapat élén eltöltött.

Skaliczki számára nehezen indult a szegedi munka, hiszen a 2010-11-es bajnokságban az első négy fordulóban két vereséget is összeszedett, a Balatonfüred és a Tatran Presov is legyőzte a csongrádiakat az alapszakaszban az akkor még Mocsai Lajos irányította Veszprém is megverte. A Magyar Kupában is elmaradt a várt siker, de a bajnokságban így is meglett az ezüstérem. Az akkor három győzelemig tartó fináléban azonban nem sikerült még megszorongatni sem a Veszprémet.

Egy évvel később is két ezüstérem volt a mérleg, mégis micsoda különbségekkel. Az alapszakaszban ugyan becsúszott két váratlan vereség (Csurgó, Tatabánya), viszont Szegeden 24-23-ra legyőzték a Veszprémet. Ugyanez a bravúr a szegedi győzelem - sikerült a bajnoki döntőben is, de a pályaelőny az ellenfélnél volt, otthon pedig nem botlott, így megint be kellett érni a második hellyel. A kupadöntő pedig jól jellemezte, mennyire kicsi volt a különbség a két együttes között, hiszen a fináléban mindössze egy góllal (27-26) maradt alul a Pick az ősi riválissal szemben.

Az idei szezonban apróságokon múlott, hogy nem a szegedieké volt a pályaelőny a döntőben. A tatabányai döntetlen ugyan ponthátrányt jelentett, ugyanakkor Szegeden hét góllal nyertek a Veszprém ellen, az pedig hatalmas pech, hogy az idegenbeli meccset nyolccal bukták el. A kupadöntőben sajnos nem volt esély, de Skaliczki így is kiváló munkát végzett, melyet nehéz lesz Pastornak túlszárnyalnia. 

Skaliczki győzelemmel búcsúzna Szegedtől

2013.05.18. 11:00 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

skaliczky.jpgA mai napon elkezdődik a két győzelemig tartó MKB Veszprém–Pick Szeged férfi kézilabda bajnoki döntő. Az alapszakaszban elért jobb helyezésének köszönhetően a veszprémiek élvezhetik a pályaelőnyt, ami azt jelenti, a csongrádiaknak legalább egyszer idegenben is kellene nyerniük ahhoz, hogy bajnokok legyenek.

Nyolc éve rendeznek bajnoki döntőt az eddigi hét fináléból hatot a Veszprém nyert, a Szeged csak a 2006–2007-es szezonban tudta megtörni a hegemóniát. A szegediektől a nyáron távozik Skaliczki László mesteredző - helyét a spanyol Juan Carlos Pastor veszi át -, így számára ez lesz - egyelőre – az utolsó párharca a Veszprémmel.

A szakember a délmagyar.hu-nak elmondta, a nyáron, egy új fejezet kezdődik a csapat életében, ehhez már előre is sok sikert kívánt. Eltelt az a három év, amelyet a csapat edzőjeként töltöttem, sok széppel, gonddal és örömmel. Egy búcsú mindig fájdalmas, de egy új dolog kezdete is, és ezzel a gondolattal vágok neki a bajnoki döntőnek” – mondta a lapnak a korábbi szövetségi kapitány.

Úgy véli, a bajnoki fináléban fontos lehet, hogy egy motivált, harcos csapat vegye fel a küzdelmet. Véleménye szerint döntő lesz a csapatmunka, és az, hogy ki milyen lelkiállapotban lép pályára. Ilyenkor kell jönniük a nyerőembereknek, és reméli, ebben sem lesz hiány.

Biztos benne, hogy a motivációval nem lesz gond, hiszen a sport számukra olyan szenvedély, amely által harmóniát lehet teremteni a játékosok között, és ezt szeretné majd a pályán is látni. Az mindenesetre bizakodásra adhat okot, hogy a szegediek két éve veretlenek hazai pályáén magyar riválissal szemben.

„Az emberrel sokszor megtörténik, hogy egy percig ünneplik, majd a következő pillanatban már kifütyülhetik. Fontos dolog a veretlenség. Három nap lesz a két meccs között. Számomra a keddi szegedi összecsapás a búcsú. Titkos vágyam, hogy sikerüljön megint a győzelem. Aki kedvelt és biztatott, annak mindent köszönök, nem felejtem el soha sem a szeretetüket” – mondta a lapnak a sikeres szakvezető, akivel többek között 2004-ben olimpiai negyedik helyezést ért el a férfi válogatott.

Skaliczki szerint, ha mindenkinél megvan a megfelelő motiváció, akkor nem lehet gond. Elmondta, minden hiba javítható, de nem szabad úgy hagyni ezeket a hibákat, mert megismétlődhetnek. Egyik legnagyobb motivációs eszköze a két együttes őszi bajnokija, melyen a Szeged alaposan meglepte ellenfelét és magabiztos győzelmet aratott. 

"Legyen egy olyan impulzus, amely még segít. Az öröm, a boldogság látványa biztos, hogy sokat segít majd nekünk, és akkor a fantasztikus közönségünkkel sikerülhet a bravúr az Európa élvonalába tartozó és jól menedzselt Veszprém ellen” – mondta arról, mennyit számít számukra, hogy örömöt okozzanak a szegedi szurkolóknak.

A döntő programja:

VESZPRÉM–SZEGED

2013. 05. 18. 12.30 óra, Veszprém–Szeged

2013. 05. 21. 19 óra, Szeged–Veszprém

2013. 05. 26. 12.45 óra, Veszprém–Szeged (ha szükséges)

Veszprémben is nyerni kell a Szegednek a bajnoki címhez

2013.05.13. 14:30 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

0000001sulc.jpgBejutott a férfi kézilabda bajnokság döntőjébe a Pick Szeged, miután a két győzelemig tartó elődöntőben kiverte a Csurgó együttesét. Ez így leírva egyszerűnek tűnik, de a hazai 11 gólos győzelem után a csurgói találkozón végül csak büntetőkkel sikerült kiharcolni a győzelmet. A fináléban „természetesen” a Veszprém vár Skaliczki László együttesére.

Noha a döntő még hátra van, a szegediek elégedetten tekinthetnek vissza a 2012-13-as szezonra, hiszen az évad elején három célt tűztek ki maguk elé és ezek közül mindhármat teljesíteni tudták. A Bajnokok Ligájában a csoportból való továbbjutás volt az elsődleges cél, a Magyar Kupában és a bajnokságban pedig a döntőbe jutás, melyek közül mindhárom teljesült.

A szegediek hazai környezetben kezdték a bajnoki szezont és a Gyöngyösnek esélyt sem adtak, hiszen magabiztos 15 gólos győzelmet arattak. Ugyanekkora különbséggel verték a későbbiekben kizárt Kecskemétet, majd a Cegléd ellen már 17 gól volt a különbség. A Vác és a Pécs is nagy vereségbe szaladt bele, nem mellékesen a pécsiek elleni 23 gólos különbség volt az idei év legnagyobb arányú szegedi győzelme.

A Fradi megúszta néggyel, de a folytatásban a Balatonfüred és a Csurgó is tíz fölött kapott. A 9. forduló hozta az év első Szeged-Veszprém meccsét, melyen sokan úgy gondolták, hogy a BL-ben remekül teljesítő Veszprém esélyt sem ad riválisának, de a szegediek az évad talán legjobb játékát produkálva hétgólos győzelmet arattak és átvették a vezetést a bajnokságban.

A folytatásban az Orosházán is magabiztosan jutottak túl, a 11. fordulóban azonban meglepetésre csak döntetlent értek el Tatabányán. A folytatásban sem spóroltak a gólokkal Vadkertiék, hiszen a Kecskemétet 32, a Vácot 23 góllal verték hazai környezetben. Ugyanakkor idegenben is jól szerepelt az együttes, hiszen hiába akarta megszorongatni őket a Csurgó vagy épp a Balatonfüred, mindenhonnan győztesen távozott a szegedi együttes.

Egészen a 20. fordulóig, amikor a Veszprém vendégeként fejet kellett hajtani Nagy László és társai előtt. A veszprémi nyolcgólos vereség azt is jelentette, a Szeged minden bizonnyal a második helyen zárja az alapszakaszt, így elveszíti pályaelőnyét a fináléban.

Ez végül így is lett, így az elődöntőben a bajnoki harmadik Csurgó következett, de ők sem tudták megállítani a „szegedi gyorsot”. A május 18-án kezdődő döntőben a párharc két győzelemig tart. Döntetlen esetén a mérkőzéseket hétméteresekkel döntik el. A bajnoki cím elhódításához a szegedieknek legalább egyszer győzniük kell Veszprémben.

A döntő programja:

VESZPRÉM–SZEGED

2013. 05. 18. 12.30 óra, Veszprém–Szeged

2013. 05. 21. 19 óra, Szeged–Veszprém

2013. 05. 26. 12.45 óra, Veszprém–Szeged (ha szükséges)

Korábbi szegedi játékosok állhatnak a Pick Szeged útjába

2013.05.07. 13:00 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

skaliczky.jpgAz elmúlt hetek a bajnoki elődöntő és a remélt döntő körüli felkészülésről szóltak a Pick Szeged férfi kézilabda csapata számára. A csongrádiak vasárnap a fináléba kerülésért a Csurgót fogadták az újszegedi sportcsarnokban és magabiztosan nyerték az első meccset. A két győzelemig tartó párharc második összecsapását jövő szerdán, míg a harmadikat (ha szükséges) a következő vasárnap rendezik.

Skaliczki László együttesének esélyeit növeli, hogy a két együttes alapszakaszbeli mérkőzései közül mindkettő szegedi sikert hozott. A Tisza partján ősszel 26-18-as szegedi siker született, míg idegenben, februárban 29-25-re nyertek Vadkertiék.

Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy az Imre Vilmos által dirigált somogyi csapat az alapszakaszban épp a szegediek mögött lett harmadik, és az együttesben több játékos is van (Katzirz Dávid, Herbert Gábor), aki korábban megfordultak Szegeden, így jól ismerhetik mind Skaliczki mester taktikáját, illetve a játékosok repertoárját.

A szegediek egyik legjobbjának Zubai Szabolcsnak azonban így is lehetnek váratlan megoldásai. Az egyik ilyen góllal végződött megoldást – melyet a Gyöngyös ellen szerzett - választották meg a szegedi szurkolók a 2012/13-as bajnoki alapszakasz legszebb találatának.

Mint arról a szegediek honlapja beszámolt, az egy hétig tartó verseny során csaknem hétszáz voks érkezett a tíz kiválasztott gólra, Zubai végül tíz szavazattal előzte meg a második helyen végzett Ancsin Gábort, akinek az egyik MKB Veszprém ellen szerzett bombagólja szerepelt az idei versenyben.

„Köszönöm szépen ezt az elismerést, nagyon örülök neki és megtisztelő, hogy a szurkolók az én gólomat találták a legszebbnek. Rám egyébként sem jellemző, hogy sok egyéni díjat söpörnék be, ezért különösen jó érzés, hogy ezúttal a legtöbb szavazatot én kaptam” – mondta Zubai a VTV Szeged Aréna c. műsorában.

Amíg a szegediek a második helyüknek köszönhetően egyenes ágon jutottak az elődöntőbe, addig a Csurgónak a Gyöngyössel kellett ki-ki meccset vívnia, végül Grebenárék kettős győzelemmel jutottak tovább és várhatják a szegediek elleni élet-halál harcot. Az elődöntők, és az érmekért rendezett helyosztók egyaránt két nyert mérkőzésig tartanak.

Májusban eldől, melyik kupában indulhat ősszel a Pick Szeged

2013.04.18. 15:00 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

0000001sulc.jpgA hétvégén rendezték a férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjét. A szombati elődöntőben a Veszprém a Csurgót, míg a Pick Szeged az NBI/B-ben szereplő Balassagyarmatot győzte le. A vasárnapi döntőben aztán a Veszprém hatalmas küzdelemben legyőzte Vadkertiéket, így 22. alkalommal nyerte meg a kupát.

A szegediek számára így már csak a bajnokságban van esély arra, hogy kiharcolják a jövő szezonra a nemzetközi kupaszereplés jogát. Kérdés, hogy melyik kupában?

Ami biztosra vehető, hogy a magyar bajnok – amely még Skaliczki László együttese is lehet – egyenes ágon résztvevője a Bajnokok Ligájának. A szegediek az elmúlt években csak ebben a sorozatban szerepeltek, még úgy is, ha „csak” másodikak lettek a Veszprém mögött. De a következő szezontól csak a magyar bajnok indulhat egyenes ágon a sorozatban.

A bajnoki másodiknak csak akkor van erre esélye, ha a magyar szövetség a férfi selejtezőre szabad kártyát kap. Ebben az esetben a férfi bajnokság második helyezettje indulhat a legrangosabb sorozat selejtezőjében.

Ha azonban még nem így lesz, akkor is számos lehetőség áll a Pick előtt – igaz más sorozatokban -, hogy megmutassa magát Európában. Ha mégsem jönne össze a BL, akkor, mint magyar bajnoki ezüstérmes, vagy mint a Magyar Kupa azon legjobb helyezettje, amely a bajnoki helyezések alapján a BL-ben nem szerzett jogot, indulhatna az Európa Kupában.

Emellett még van esély – bár Szegeden biztos, hogy nem szeretnék – a Challence Kupában való szereplésre is. Ebben a sorozatban a magyar bajnokság harmadikja, illetve ha ez azonos a Magyar Kupa-helyezése révén már a szereplést kiharcoló együttessel, akkor a negyedik helyezettje indulhat.

A szegediek számára egyébként a március 10-én a Tatabánya ellen vívott mérkőzéssel lezárult az alapszakasz, mivel az 1. és 2. helyezett automatikusan a bajnoki elődöntőbe jut, és a magyar bajnokságban legközelebb csak május elején lépnek pályára. Addig a bajnokság 3. helyezettje játszik a 6. helyezettel, illetve a 4. az 5. helyezettel valamelyik csapat két győzelméig. Ez jelen esetben Csurgó - Gyöngyös és Tatabánya - FTC-PLER párharcokat jelent.

Az elődöntőket májusban egy hét alatt lebonyolítják (5., 8. és ha szükséges 12-én). Az már most biztos, hogy a szegediek az elődöntőben a Csurgó/Gyöngyös összecsapás győztesével játszanak. Az elődöntők, a bajnoki döntő és a 3. helyért sorra kerülő párharc egyaránt két nyert mérkőzésig tart. Az 1. , a 3. és az 5. helyről szintén egy hét alatt, május. 19-én, 22-én, illetve 26-án döntenek. 

Hetedik kupagyőzelmére készül a Pick Szeged

2013.04.13. 13:18 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

skaliczky.jpgA hétvégén rendezik a férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjét. A szombati elődöntőben a Veszprém a Csurgóval, míg a Pick Szeged az NBI/B-ben szereplő Balassagyarmattal csap össze, majd másnap a vesztesek a harmadik helyért a győztesek pedig az elsőségért csapnak össze.

A szegediek fennállásuk során eddig hatszor nyerték meg a Magyar Kupát (korábban Magyar népköztársasági Kupát). Legelőször 1977-ben, amikor Szegedi Volán néven, négyes körmérkőzéses rendszerben rendezték a finálét, melynek végén jobb gólkülönbségüknek köszönhetően előzték meg a Debreceni Dózsát.

Öt évvel később kettős győzelemmel múlták felül a Veszprémi Építőket, majd 1983-ban a résztvevő csapatok otthonaiban rendezett körmérkőzéses lebonyolításban arattak újabb sikert.

Ezután tízéves „csend” következett, majd 1993-ban az oda-visszavágós döntőben Szegeden 23-21-re nyertek a Fotex Veszprém ellen, de a visszavágón csak egygólos 20-19-es vereséget szenvedtek, így ismét a csongrádi megyeszékhelyre került a kupa.

A kilencvenes évek eleje óta tartó veszprémi hegemóniát kétszer sikerült megtörnie a PICK-nek, 2006-ban Pécsen, majd 2008-ban éppen Szegeden rendeztek olyan döntőt, melynek végén a szegedi játékosok emelhették magasba a trófeát.

A Szegednek eddig kilenc ezüstérme van a Magyar Kupában, és valamennyit 1996 óta szerezte, talán mondani sem kell, valamennyi döntőjét a Veszprém ellen bukta el. Az elmúlt években csak akkor nem jutott döntőbe, ha már az előcsatározások során összeakadt az ősi rivális veszprémiekkel.

A magyar kézilabdakupát egyébként 1951-től rendezik meg, 1989-ig Magyar Népköztársaság-kupa néven. Az ötvenes években néhány alkalommal még nagypályára írták ki a sorozatot, egyébként mindig kispályára. Kezdetben még főként a szabadban játszották a mérkőzéseket megfelelő sportcsarnokok hiányában, de amint kiépült a megfelelő infrastruktúra, a csapatok már kizárólag teremben vívják mérkőzéseiket.

A szegediek sikeréért roppant sokat tehet hozzá Mikler Roland, aki az elmúlt héten a válogatottban bizonyított. A horvátok elleni két Európa-bajnoki selejtező csoportmeccsen egyaránt remekelt, de elsősorban az első veszprémi találkozó marad meg az emberek emlékezetében, hiszen több parádés mentés mellett három hetest is hatástalanított.

Vadkertiék számára hatalmas „dopping” lehet, hogy az elmúlt hétvége már hozott egy jelentős szegedi kézilabda sikert. A Pick Szeged ificsapata az országos döntőben mindhárom meccsét megnyerve bajnoki címet szerzett. Pénteken a Tatabányát, ezután a nagy rivális Veszprémet, majd szombaton a Balatonfüredet verték meg Szabó Levente fiai.

Sulc lett a szegedi BL-gólkirály, de Mikler a csúcs

2013.04.08. 14:00 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

0000001sulc.jpgA Pick Szeged férfi kézilabdacsapata számára a nyolcaddöntővel véget ért a Bajnokok Ligája idei sorozata. A szegediek így is örülhetnek, hiszen egy roppant nehéz csoportból jutottak tovább, majd a sorozatban eddig egyedüliként a lengyel Kielcét is legyőzték.

A szegedieknek ez volt a 11. idénye a Bajnokok Ligájában. Az idei mérlegük 12 meccsen 4 győzelem és nyolc vereség. A tucatnyi mérkőzésen 313 gólt szereztek, a csapat legeredményesebb játékosa a szlovák légiós Fero Sulc volt, aki a gólok mintegy egyötödét szerezve, 64 találattal lett a legeredményesebb szegedi.

Mint azt a szegediek honlapja írja, eddigi 11 BL-szereplésük alkalmával 106 meccset vívtak, 44 győzelmet arattak, nyolcszor döntetlent játszottak, míg 54-szer vereséget szenvedtek. A 106 meccs alatt 2877 gólt dobtak, 2933-at kaptak.

A 2012–2013-as szezon 12 meccsén 313 gólt szereztek, ennél többet csak a 2007–2008-as szezonban értek el, szám szerint 361-et, míg a 2010–2011-es szezonban 336-ot, így a gólok számát tekintve a mostani szezon a harmadik legeredményesebb.

Idén 12 játékos talált a kapuba, bár az EHF tévesen Mikler Rolandnak is adott egy gólt, amelyet szerintük a Zágráb otthonában szerzett. A legeredményesebb Fero Sulc lett, aki 64-szer vette be az ellenfelek hálóját. Sulc ezzel a teljesítményével feljött a Pick az összesített BL-góllistáján a második helyre 194 találattal. Az élen továbbra is  Krivokapics Milorad áll, 200 góllal.

Sulc után Larholm következik 55 góllal, majd a legjobb magyar játékos Ancsin Gábor 37 találattal. A szegediek összesített BL-góllövőlistáján az első tízben három olyan játékos szerepel, aki jelenleg is tagja a keretnek. A már említett Sulc mellett a balszélső Vadkerti Attila 117 találattal a 7., míg a beállós Zubai Szabolcs 108 góljával a 10. helyen áll.

A szegediek idei remekléséhez azonban nem csak a gólok, hanem a parádés védések is kellettek. Ebben pedig a válogatott elsőszámú kapusa Mikler Roland főszerepet játszott. Mikler teljesítményéről mindent elmond, hogy a nemzetközi szövetségnél zsinórban háromszor választották be a Bajnokok Ligája álomcsapatába.

A roppant népszerű kapus a délmagyar.hu-nak elmondta, örül az elismerésnek, de számára az volt a legfontosabb, hogy a veretlen Kielce ellen a csapat jól játszott, és a jövőben különösen a hazai meccsen mutatott teljesítményre lehet építeni.

Idei remek teljesítménye után természetes, hogy felmerült a neve más csapatoknál is, ő azonban nem foglalkozik vele, mint elmondta, van még másfél év a megállapodásából, még nem foglalkozik azzal, hogy mi lesz 2014-ben. 

Meddig tarthat a Pick Szeged BL-búcsúja?

2013.03.28. 16:00 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

skaliczky.jpgHiába aratott hazai pályán egygólos győzelmet a Pick Szeged kézilabdacsapata, hiába remekelt a kapuban Mikler Roland, előnyét nem tudta megőrizni, és 32-27-es vereséget szenvedett a Kielce otthonában, ezzel búcsúzott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájától.

Szégyenkezésre azonban semmi okuk a szegedieknek, hiszen a legnehezebb csoportból sikerült kiharcolniuk a továbbjutást, és a folytatásban a mezőny egyetlen veretlen csapatát, a Kielcét is megfosztották hibátlan mérlegétől.

Skaliczki László az együttes vezetőedzője a mérkőzés után a vereség okaként elmondta, sok hibával játszott csapata, rosszul reagálták le a kipattanó labdákat, és kevés megállító faultot csináltak játékosai. Úgy vélte, teljes kerettel, kicsit több összpontosítással, közelebb lehetett volna lopózni, talán a továbbjutás is sikerülhetett volna, de a Pick így is megállta a helyét nem hozott szégyent a magyar kézilabdára.

A korábbi szövetségi kapitány úgy fogalmazott, ez volt az utolsó BL-meccse a szegedi kispadon, ugyanakkor az is lehet, hogy magának a Pick Szegednek is ez volt egy darabig az utolsó meccse a legrangosabb európai kupasorozatban.

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) tavaly júniusban döntött arról, hogy a 2013/14-es szezonban már csak egy magyar férfi kézilabda csapat indulhat a Bajnokok Ligájában. Ennek oka, hogy Magyarország hátrébb került a rangsorban (5. volt, 7. lett) és így csak 1 csapatot indíthat a Bajnokok Ligájában. Dánia került előrébb (7. volt, 4. lett), így ők kapnak két helyet jövőre. (Ugyanakkor marad a négy férfi csapatunk a nemzetközi porondon, csak jövőre az egyik BL-hely helyett, egy csapatunk a Challenge kupában indul.)

Így a szegedieknek minden eddiginél jobban össze kell szedniük magukat a bajnoki finisben, hogy megtörjék a Veszprém egyeduralmát. A jelenlegi bajnokságban az alapszakaszt követően az 1-6. helyezettek jutnak a felsőházi rájátszásba. Az 1. és 2. helyezett a bajnoki elődöntőbe jut, míg a 3. és a 6., valamint a 4. és az 5. helyezettek egymás elleni két nyert mérkőzésig tartó párharcot játszanak az elődöntőbe jutásért. Az elődöntő, a bajnoki döntő és a 3. helyért sorra kerülő párharc egyaránt két nyert mérkőzésig tart.

Pedig a következő szezonban a szegediek is jelentős célokkal vághatnak neki, nem csak a hazai, de a nemzetközi mezőnyben is. Alaposan megerősödik ugyanis a Veszprém és a Győr női csapatának mintájára „spanyol útra” lépő együttes. 

Az már korábban eldőlt, hogy a Pick Szeged kézilabdacsapatát a következő szezontól a spanyol Juan Carlos Pastor irányítja. Ugyanakkor jelentős játékos mozgás is várható. Így nem elképzelhetetlen a jelenleg az Atletico Madridot erősítő spanyol jobbszélső Roberto García Parrondo, a Valladolidban szereplő francia Guillame Joli, és a szintén spanyol Niko Mindegia érkezése is.

De hallani a szerb Drasko Nenadics érkezéséről is. Ugyanakkor a szegedi szurkolók számára minden bizonnyal a legjelentősebb igazolás az elmúlt napokban köttetett, amikor a jelenlegi csapat három meghatározó játékosa (Ancsin Gábor, Vadkerti Attila, Zubai Szabolcs) is meghosszabbította a szerződését, és biztossá vált, hogy a következő szezonban is a Tisza-parti csapat kézilabdázója lesz.

Szerényen, de bizakodva készül a Pick Szeged a BL-visszavágóra

2013.03.22. 16:50 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

0000001sulc.jpgA Pick Szeged kézilabdacsapata az év egyik legjobb játékát produkálva 26–25-ös győzelmet aratott a lengyel Vive Targi Kielce ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A szegedieknél többen is remek teljesítményt nyújtottak, de közülük is kiemelkedik a kapus Mikler Roland és a csapatkapitány Vadkerti Attila.

A válogatottban is elsőszámú kapusnak számító Mikler a sportnapilapban szerényen úgy fogalmazott, elakadt benne néhányszor a labda. Véleménye szerint a szervezett, fegyelmezett és hatékony védekezése volt a kulcsa annak, hogy végig vezetve győzni tudtak. Mikler teljesítményéről mindent elmond, a kapujára tartó 41 lövésből 16-ot hárított.

„A góljaink megoszlása is tükrözi, hogy szélsőink, Vadkerti Attila és Rajko Prodanovics kitettek magukért, lerohanásból és a felállt védőfallal szemben is betaláltak. Ugyanakkor a kapuból láttam, hogy a visszarendeződésünk is gyors és fegyelmezett volt, ezzel pedig megállítottuk a lengyelek gyors indításait, erősen tompítottuk az atomjátékukat” – mondta a kapus az nso.hu-nak.

A szegediek teljesítményének értékét növeli, hogy az idei BL-ben eddig százszázalékos volt Kielce, hiszen a csoportkör során egyik riválisa sem tudott pontot szerezni ellene. Mikler szerint erre alapozhatnak a jövőben, hiszen a lengyelek jelenleg olyan játékerőt képviselnek, hogy mindenki esélyesként lépnek pályára, köszönhetően annak, hogy posztonként két-három világklasszist tudnak felmutatni.

Mikler biztos benne, hogy a visszavágón felszántják a pályát, ha kell, ugyanakkor azt nem lehet tudni, ez mire lehet elég. Skaliczki László együttesének dolgát nehezíti, hogy a hatalmas küzdelemben két alapemberük Sulc és Blazevic is megsérült, így rájuk nem számíthatnak a visszavágón.

Ott lesz azonban a jobbszélső Vadkerti Attila – aki az elmúlt héten hosszabbította meg szerződését -, aki remekelt és öt gólt szerzett az odavágón. Elmondta, a hatalmas termetű lengyel fal ellen a mozgékony játékos próbálta erőltetni, és ezúttal bejött a számítása. 

Az egygólos különbség nem sok, de bízik benne, hogy ez talán „elaltatja” a Kielcét, így lehet keresnivalójuk a visszavágón is. A csapat játéka mellett kitért a szurkolókra is, akik szokás szerint ismét remek hangulatot teremtettek.

Egyelőre még nem számolgat, de úgy véli, csak akkor lehet esélyük a továbbjutásra, ha hasonló felfogásban és nagy lendülettel játszanak idegenben is, mint tették azt Szegeden.  

A tíz évvel ezelőtti bravúrban bízik a Pick Szeged

2013.03.14. 15:00 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

skaliczky.jpgVasárnap a Pick Szeged kézilabdacsapata története 105. Bajnokok Ligája-mérkőzését játssza. A csoportjából negyedik helyen továbbjutó szegediek a nyolcaddöntőben a sorozat egyetlen veretlen csapatát a lengyel KS Vive Targi Kielcét látják vendégül.

Mint a szegediek honlapjáról kiderül, a legrangosabb európai kupasorozatban eddig 18 ország 33 csapata ellen játszottak, a Kielcével ez lesz az első meccsük a BL-ben. Az eddigi 104 BL-összecsapáson 43 győzelmet, 8 döntetlent és 53 vereséget könyvelhettek el, és 2824 szerzett góljuk mellett 2876-ot kaptak.

Nézzük meg, az elmúlt tíz évben meddig jutott a Pick a nemzetközi kupákban.

2003-ban még „csak” a KEK –ben voltak érdekeltek, és a holland De Groot Groep és a bolgár Tatran Presov kiverése után (mindkettőt kettős győzelemmel) a negyeddöntőben a német TBV Lemgó jelentette a végállomást.

A szabályok módosításának köszönhetően a 2003/2004-es idénytől két magyar csapat indulhatott a Bajnokok Ligájában, így bár a magyar bajnokságban ezüstérmes lett csak a Pick, részt vehetett a sportág legnevesebb versenysorozatában.  A csoportkörből továbbjutva, a nyolcaddöntőben hatalmas bravúrt bemutatva a francia Montpellier t is búcsúztatták, de a negyeddöntőben a német Megdeburg kettős győzelemmel ütötte ki a Tisza-parti gárdát. (Azóta is ez a csapat legjobb eredménye a BL-ben)

A 2004-05-ös szezonban, a csoportkörben olyan bravúrt mutatott be a Szeged, mint a Barcelona legyőzése és ez is kellett, hogy a roppant kiegyenlített csoportból továbbjusson az együttes. A nyolcaddöntőben azonban a Celje ellen elmaradt a bravúr, a Koksharovval és Rutenkával felálló szlovén együttes összesítésben egy góllal jobbnak bizonyult.

Egy évvel később ismét a nyolcaddöntő volt a végállomás, ezúttal a spanyol Ciudad Real volt jobb, míg a 2006-07-es szezonban egy másik spanyol együttes, a Valladolid jelentette a végállomást, amely szintén a legjobb 16 között, egygólos különbséggel jutott tovább.

Újabb egy év elteltével a csoportkörben hat meccsből hat győzelemmel lépett tovább a Szeged, és az akkori lebonyolítás szerint a legjobb 16 között is csoportokba osztották a csapatokat. Itt aztán már nem sok babér termett a magyar együttesnek, barcelonai győzelme ellenére sem jutott tovább.

A 2008-09-es szezonban már a csoportból sem sikerült továbblépni, hiába verték oda-vissza eddigi egyetlen lengyel ellenfelüket a Wisla Plockot, hiszen a Lőwentől és a Zágrábtól is két-két vereséget szenvedtek. Így maradt a KEK, melyben előbb a Dunaferrt kiverték, de a negyeddöntőben a német Nordhorn már túl kemény ellenfélnek bizonyult.

A következő szezonban csak ötödik lett a BL-csoportjában a Pick, így hamar véget ért számára az európai kupaszereplés. Egy évvel később sikerült javítani és a harmadik helyen zárni a csoportban, de a nyolcaddöntő ekkor is a végállomást jelentette a német Flensburg csapatával szemben.

Tavaly a kiemelkedően legerősebb csoportba került a Szeged, így annyira nem is volt meglepő, hogy már a csoportkört se élte túl. Idén viszont sikerült egy hasonlóan erős hatosból továbbjutni, így most várhatjuk a Kielce elleni párharcot, illetve azt, talán még idén összejön a 107. BL-meccs, ami jelen esetben a továbbjutást jelentené. 

Nyáron világsztárok érkezhetnek a Pick Szegedhez

2013.03.10. 10:07 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

0000001sulc.jpgAz már korábban eldőlt, hogy a Pick Szeged kézilabdacsapatát a következő szezontól a spanyol Juan Carlos Pastor irányítja. A spanyol szakember érkezése valószínűleg kisebb-nagyobb változásokat hoz az együttes keretében is.

Az nso.hu információi szerint elképzelhető a jelenleg az Atletico Madridot erősítő spanyol jobbszélső Roberto García Parrondo, a Valladolidban szereplő Guillame Joli, a szintén spanyol Niko Mindegia érkezése is. Rajtuk kívül elképzelhető, hogy a szerb Drasko Nenadics is a Tisza-parti csapat kézilabdázója lesz.

A sportnapilap szerint a 23 éves szerb balátlövő, a spanyol BM Guadalajarát erősíti jelenleg. Bátyja, Petar Nenadics 2009 és 2011 között épp a Pick Szeged játékosa volt, ám sérülései miatt nem tudott meghatározó játékossá válni.

Parrondo 34 esztendős volt nyáron, de kora ellenére hatalmas erősítést jelentene a magyar együttes számára. Jelenleg Madridban szerepel, de korábban megfordult a Getafe, a Valladolid és és a Leon együttesében is.

Legnagyobb sikereit természetesen az Atletico „elődjével” a Ciudad Reallal érte el, mellyel 2008-ban és 2009-ben is megnyerte a Bajnokok Ligáját, a döntőben mindkétszer a német Kielt legyőzve.

Jelenleg is érdekeltek a sorozatban, a nyolcaddöntőben a Füchse Berlinnel csapnak össze. Amennyiben továbbjutnak, - és a szeged kiveri a lengyel Kielcét - az is elképzelhető, hogy még az idei szezonban pályára léphet Szegeden.

Guillaume Joli idén márciusban lesz 28 esztendős és válogatott szinten már mindent megnyert. 2009-benvilágbajnok volt, majd egy évvel később Európa-bajnoki aranyérmet szerzett, hogy tavaly Londonban tegye teljessé aranyérem-kollekcióját az olimpiai aranyéremmel.

Játszott többek között a Chambéryben és a Valladolidban, tavaly óta pedig a Dunkerque együttesét erősíti. Négyszeres francia bajnok, egyszeres francia kupagyőztes. A francia válogatottban 2006-ban mutatkozott be.

Valódi világválogatott vár a Szegedre a BL nyolcaddöntőben

2013.03.01. 15:40 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

skaliczky.jpgA férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének keddi sorsolásán eldőlt, hogy a Pick Szeged együttese a sorozatban egyedüliként százszázalékos lengyel Kielce együttesével találkozik.

A lengyel együttes – a szegedhez hasonlóan - meghatározó országa bajnokságában, hiszen kilencszeres bajnok, és három ezüstérme mellett három bronzot is felmutathat, míg a Lengyel Kupában kilencszer sikerült diadalmaskodnia, míg hétszer vesztesként zárta a kupafinálét. Ugyanakkor mindkét sorozatban címvédő.

Az 1965-ben alapított klub volt az első lengyel együttes, amely egyazon évben megnyerte hazája bajnokságát és a kupát is (2009), ugyanakkor a nemzetközi szinten még adós a nagy dobással. Hatodszor szerepel a Bajnokok Ligájában, és eddig háromszor a csoportkör jelentette a búcsút (1999, 2003, 2011), míg kétszer (2010-ben és 2012-ben) a negyeddöntő volt számukra a végállomás

Skaliczki László a szegediek vezetőedzője a sorsolás után úgy fogalmazott, kellemes emlékei vannak Kielcéről, hiszen szövetségi kapitányként az első válogatott meccsét éppen ebben a városban vívta egy Karácsony-Kupán, és sikerült győzelemmel bemutatkoznia a válogatott élén.

„Nem véletlen, hogy a lengyel együttes száz százalékos mérleggel végzett a csoport élén, hiszen több klasszisa is hazatért a világ legerősebb bajnokságából, a Bundesligából. Ez egy egészen más kézilabda-kultúra, sokban hasonlít a német stílusra. Izgatottan várjuk a párharcot” – mondta a szegediektől a szezon végén távozó szakember.

A Bajnokok Ligájában eddig a lengyel csapatok ellen csak a Plockkal találkozott a Pick, és akkor kettős győzelemmel jutott túl rajta a magyar együttes. Ez a mostani párharcban bombameglepetés lenne, de Skaliczki szerint hiába a lengyel csapat a párharc esélyese, nem feltartott kézzel lépnek a pályára.

A KS Vive Targi Kielce a csoportjában az élen végzett. 10 meccsen 10 győzelmet aratott, a szezon egyetlen veretlen csapata. A 10 összecsapáson 305 gólt dobtak, és 249-et kaptak.

Amint arról a szegdiek honlapja beszámolt, a lengyel csapathoz az elmúlt időszakben több egykori Bundesligában szereplő játékos is igazolt. Elég csak a lengyel magot, Bieleckit, Jureckit, Tkaczykot és Szmalt említeni. Strlek, Cupic, Losert és Buntic a horvát tengelyt képviseli. A szerb Stojkovics, a szlovén Zorman, és az izlandi Olafsson „gondoskodik arról”, hogy egy valódi világválogatott várjon a Szegedre.

Több olyan játékos is szerepel a lengyel élcsapatnál, akik más klub színeiben már pályára léptek a Pick Szeged ellen. Bielecki, Szmal és Tkaczky a Löwen, Ratsko Sztojkovics a Nordhorn, Losert a León, Strlek pedig a Zágráb csapatában szerepelt már a Tisza parton.

A nyolcaddöntők párosítása (az elöl álló csapatok kezdenek hazai pályán):

Pick Szeged-Kielce (lengyel)

Ademar León (spanyol)-MKB Veszprém

Silkeborg (dán)-Barcelona (spanyol)

Celje (szlovén)-Hamburg (német)

Dinamo Minszk (fehérorosz)-Metalurg Skopje (macedón)

Csehovszki Medvegyi (orosz)-THW Kiel (német)

Atletico Madrid (spanyol)-Füchse Berlin (német)

Gorenje Velenje (szlonén)-Flensburg (német)

Mikler Roland: A Minszk elleni teljesítményünk ötöst ért

2013.02.22. 16:30 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

0000001sulc.jpgA Pick Szeged - jelentős részben első félidei fantasztikus védekezésének köszönhetően - nyert a vendég fehérorosz Dinamo Minszk ellen, ezzel életben tartotta nyolcaddöntőbe jutási reményeit a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A szegediekre azonban hétvégén újabb erőpróba vár, ezúttal Berlinben ráadásul fél szemmel Zágrábra is figyelnie kell Mikleréknek. 

Az utolsó szalmaszálba kellett belekapaszkodnia a Szegednek a nyolcaddöntőbe jutás szempontjából, ennek megfelelően nagy lendülettel - és ami még fontosabb, nagyon jól - kezdett a szombati mérkőzésen. A fehéroroszok az első góljukat csak a 10. percben szerezték, de azután is gond volt a támadójátékukkal, illetve Mikler védett szenzációsan.

A magyar kapus teljesítményéről mindent elmond, hogy a 9. csoportkör legjobb kapusának választották és bekerült a forduló álomcsapatába is. A Mikler parádét jól bizonyítja, hogy a szegediek az első játékrészben mindössze öt gólt kaptak.

A szegediek kapusa mellett az álomcsapat tagja még a Kiel izlandi balszélsője, Gudjón Valur Sigurdsson, Michal Jurecki a Kielcéből. A legjobb irányító Rasmus Lauge Schmidt lett a Silkeborgból, a legjobb jobbátlövő Holger Glandorf (Flensburg), a legjobb jobbszélső Cédric Paty (Chambéry), míg a legjobb beálló Igor Vori (Hamburg).

Mikler egyik védése – a veszprémi Fazekas Nándoréval egyetemben - egyébként a csoportkör 9. fordulójának öt legnagyobb védése közé is. A Veszprém kapusa a harmadik, míg a Pick hálóőre a második helyen végzett. A szaklap véleménye szerint nála nagyobbat csak a B Veszprémet 32–21-re legyőző THW Kiel kapusa, Thierry Omeyer védett.

„A Minszk elleni első félidei teljesítményünk ötöst ért! Tízes skálán 11-et ért a mai teljesítményünk, amelyet fantasztikus volt belülről átélni. Őszintén mondom, nem láttam még így küzdeni a csapatot tétmeccsen” – mondta a szegediek klasszisa a találkozó után az nso.-hu videóblogjának.

Mikler külön kiemelte a csapat fantasztikus védekezését, mint mondta, ami az első félidőben előtte volt, úgy nagyon könnyű volt védenie. Azzal is tisztában van, a második félidő teljesítménye már nem volt annyira jó, de úgy véli, ha ott tudnak javulni amit a másodikban elrontottak, akkor arra lehet alapozni a jövőben.

„Ahhoz, hogy az első félidőben csak öt gólt kapjak, kellett, hogy annyi segítséget kapjak a védekezésből illetve belém is akadt egy két lövés. Bele is fáradtam, jól jött a vérfrissítés” – mondta a saját – egyébként fantasztikus – teljesítményéről és arról, jó döntésnek tartja, hogy a második játékrészben Tatai Péter kapott nagyobb szerepet a kapuban

Vasárnap este a Füchse Berlin ellen zárja az idei Bajnokok Ligája csoportkörét a Pick Szeged kézilabda csapata. Skaliczki László együttese jelenleg a továbbjutást jelentő negyedik helyen áll a csoportban és mivel a közvetlen rivális Schaffhausen már szombaton játszik, Zubaiék úgy léphetnek majd pályára Berlinben, hogy tudják, milyen eredmény jelentené a továbbjutásukat.

Csak a győzelem mentheti meg a Pick Szegedet a BL-ben

2013.02.16. 15:20 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

skaliczky.jpgA Pick Szeged kézilabdacsapata önmagának tette nehézzé, a továbbjutást a Bajnokok Ligája D-csoportjában.  A szegediek az elmúlt héten – az idény egyik leggyengébb játékával – hétgólos vereséget szenvedtek a svájci Schaffhausen együttesétől. A vereség azért is fájó, mert a hatos csoportban épp a svájciakkal és a horvát Zágrábbal vívnak élet-halál harcot a még továbbjutást jelentő negyedik helyért.

Skaliczki László együttesének így a folytatásban nem csak saját eredményeire kell figyelemmel lenni, de a csoport többi találkozóján is olyan eredménynek kell születnie, amely a szegedieket segíti a továbbjutáshoz.

A Tisza-partiak eddig nyolc fordulón vannak túl, és mindössze két meccset tudtak megnyerni. Az első fordulóban már az első félidőben elment a meccs, hiszen a Zágráb hétgólos előnyre tette szert, melyet a meccs végére, kettőre tudott kozmetikázni a Szeged.

A második körben ha nehezen is, de sikerült nyerni hazai környezetben a Schaffhausen ellen, majd a Füchse Berlin aratott sajnos sima, hétgólos sikert a csongrádi megyeszékhelyen. Pedig a szünetben még döntetlen volt az állás és a vége előtt tíz perccel is csak kettővel ment a német együttes, a vége mégis súlyos vereség lett.

A következő forduló hasonlított az elsőhöz, hiszen a Minszk már a szünetben héttel ment hazai környezetben, ám ezúttal „csak” ötgólosra sikerült kozmetikázni az eredményen. Ezt követően két vereség a Barcelonától, ami nem csak az eredmény, de a mutatott játék miatt is vállalható volt, hiszen Vadkertiék szinte végig partiban voltak a „mini világválogatottal”.

A hetedik fordulóban sikerült megverni két góllal a Zágrábot, de így sem lehetnek teljesen elégedettek a Tisza-partiak, hiszen a szünetben már hat góllal vezettek és idegenben három góllal kaptak ki a horvátoktól. A svájci vereség után, így már nem csak a saját kezében van a Szeged sorsa.

A múlt héten katasztrofális teljesítményt nyújtott a Pick Szeged kézilabda csapata a Bajnokok Ligájában a Schaffhausen ellen. Skaliczki László együttese hét góllal kapott ki Svájcban és csupán a Dinamo Minszk horvátországi győzelmének köszönheti, hogy megmaradt a valós esélye a továbbjutásra a BL-ben. Zubaiékra a héten két mérkőzés vár, többek között a Minszk elleni BL-csata

Az utolsó előtti körben a Minszk ellen „kötelező” a győzelem, különben nincs is értelme a további számolgatásnak. A Barca biztosan veri otthon a Zágrábot, ráadásul a Berlin idegenben legyőzte a Schaffhausen együttesét, így újra esélyt kapott a szegedi csapat.

Az utolsó forduló is tartogathat izgalmakat, hiszen a magyar együttesnek épp Németországban kellene bebiztosítania a továbbjutását, miközben a Zágráb és a Schaffhausen, éppen egymással meccsel. Összességében ha a szegediek mindkét meccsüket nyerik – ami kisebb csodával érne fel – szinte biztosra vehető a továbbjutásuk.

Ha egyet sem, úgy biztos a kiesés, viszont még  egy győzelemmel és egy vereséggel is simán továbblehet jutni a csoportból, hogy aztán az egyenes kieséses szakaszban már tiszta lappal vethessék magukat a küzdelembe Zubeiék.

A D-csoport állása:

1. Barcelona (spanyol)      7  7           226–168     +58      14

2. Minszk (fehérorosz)      8  5  1 2         227–203     +24      11

3. Füchse Berlin (német)   7  5  2         190–190     0          10

4. Schaffhausen (svájci)    8  2  – 6         219–252     –33      4

5. PICK SZEGED            8  2  – 6         210–243     –33      4

6. CO Zagreb (horvát)      8  1  1 6         203–219     –16      3 

Az életben maradásért küzd ma este a BL-ben a Pick Szeged

2013.02.07. 16:30 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

0000001sulc.jpgA Pick Szeged a svájci Schaffhausen otthonában lép pályára ma este a férfi kézilabda Bajnokok Ligája D-csoportjában. Ha a Tisza-parti gárda nyerni tud, leszakítja riválisát a nyolcaddöntőért folyó küzdelemben.

A két gárda már találkozott az idei sorozatban, az októberi mérkőzésen a magyar együttes - rengeteg ziccert és büntetőt kihagyva - Prodanovics utolsó másodpercben szerzett góljával 30-29-re diadalmaskodott. Ebben a csoportban a spanyol Barcelona, a német Füchse Berlin és a fehérorosz Dinamo Minszk meglépett a többiek elől, a fennmaradó egy helyért a Pick, a horvát Croatia Zagreb és a Schaffhausen küzd.

Az utolsó három forduló előtt Skaliczki László vezetőedző együttesének 4, a Zagrebnek 3, a Schaffhausennek 2 pontja van. A Szeged fogadja még a Minszket, és ellátogat Berlinbe. A svájciakra a csütörtöki derbi után otthon vár még a Berlinnel vívandó meccs, továbbá egy zágrábi túra. A horvát alakulat fogadja a Minszket, majd Barcelonába látogat, végül vendégül látja a Schaffhausent.

A Szegednek a továbbjutási remények életben tartásához okvetlenül fontos a pontszerzés, s még inkább a győzelem. Ráadásul a Zágrábbal való összevetés a horvátoknak kedvez, bár e szempont csak pontegyenlőség esetén számít.

"Jó voltam matekból, játszani azonban jobban szeretek, mint számolni. Úgy megyünk a csatába, hogy nyerni akarunk. Ha sikerülne legalább két mérkőzést nyernünk a hátralévő fordulókban, akkor kilencven százalék az esély, hogy bejutunk a legjobb tizenhat közé. Ezen dolgozunk" - mondta az MTI-nek Skaliczki.

A délmagyar.hu beszámolója szerint szegedi szimpatizánsokban nem lesz hiány a meccsen, közel 100 Svájcban dolgozó magyar is ott lesz a lelátón, köztük a legendás vásárhelyi ultracsoport, a Blue Front Vásárhely 1993 több tagja.

A Szeged egyébként remekül kezdte az idei évet, mindkét eddigi meccsét 14 góllal megnyerte. A Magyar Kupában a Gyöngyöst 32–18-ra, bajnokin az FTC-PLER-t 38–24-re verte. A bajnoki listavezető szegediek közül mindenki egészséges, így a 102. BL-összecsapásra a legerősebb összeállításban veheti fel Skaliczki László együttese a küzdelmet.

A két együttes nem ismeretlen egymás számára, hiszen az őszi találkozót leszámítva eddig kétszer találkoztak már a BL-ben és a négy mérkőzés szegedi fölényt mutat, hiszen magyar oldalról két győzelem mellett egy-egy döntetlen és egy vereség a mérleg. 

A D-csoport további párosítása:

Szombat: Zágráb (horvát)–Minszk (fehérorosz)

Vasárnap: Berlin (német)–Barcelona (spanyol)

Skaliczki döntőkkel búcsúzna Szegedtől

2013.01.30. 15:15 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

skaliczky.jpgVéget ért a férfi kézilabda világbajnokság és hétfőtől már a Pick Szeged játékosai is klubjukban készülnek. Ez nem csak a magyar (Mikler Roland, Tatai Péter, Vadkerti Attila, Ancsin Gábor, Zubai Szabolcs), de a szerb és a montenegrói válogatottakra (Rajko Prodanovics, Marko Lasica) is vonatkozik.

A Pick Szeged a héten kétszer lép pályára tétmeccsen, előbb szerdán 18 órakor a Magyar Kupában a Gyöngyöst fogadják, majd szombaton a FTC-PLER látogat Szegedre. A jövő héten pedig már a Bajnokok Ligájában vár a bajnoki listavezetőre fontos feladat, hiszen február 7-én csütörtökön a továbbjutás szempontjából fontos találkozón a Schaffhausen otthonában lépnek pályára.

Ugyanakkor nem elhanyagolható tény, hogy ez lesz a vezetőedző Skaliczki László utolsó idénye a szegedi kispadon. A nagyszerű szakember és a klubvezetés – hosszas tárgyalások után – közös megegyezéssel úgy állapodtak meg, hogy a következő szezontól már nem a korábbi magyar szövetségi kapitány irányítja a csongrádiakat.

A következő szezonban a spanyol Juan Carlos Pastor lesz a szegediek edzője, aki korábban 18 évig irányította a Valladolid együttesét, és ez idő alatt KEK-győzelemhez segítette csapatát, míg a spanyol válogatott kispadján 2005-ben világbajnoki címet szerzett.

„Olyan döntéshelyzet volt, a körülmények úgy alakultak, hogy úgy láttuk ez a legjobb döntés ezen a nehéz helyzeten való túllépés után” – mondta Skaliczki az elválásáról az nso-nak adott videointerjújában.

Véleménye szerint kiváló szakvezető érkezik Szegedre, akinek pedagógiai és edzői munkássága példaértékű, és a jövőben jelentős örömhöz tudja majd segíteni a szegedi kézilabda szurkolókat.

„Amit vállaltam azt tudtam teljesíteni, ugyanakkor tudom, hogy sokakban van egy kis hiányérzet is” – mondta a szegedieket 2010 óta irányító, azóta két bajnoki és Két Magyar Kupa ezüsthöz segítő szakember. A hazai sikerek mellet a csapat állandó résztvevője volt a Bajnokok Ligájának, és terveik szerint ez a jövőben is így lesz.

"A célunk, hogy ott maradjon a bajnoki döntőben a Szeged, és a Kupában is döntőt játsszon. Ha pedig már eljutott oda, mindkét fronton próbálja meg a legjobbját adni” – mondta Skaliczki.

Emellett nagyon bízik benne, hogy a BL-ben sikerül kiharcolniuk a továbbjutást. Úgy véli, ha szerencséjük lesz és tesznek is érte, meglovagolnak minden lehetőséget nem lehetetlen küldetés továbbjutni a csoportból. 

süti beállítások módosítása