MOL csapat Kézilabda Blog

Mikler Roland: Jobb lesz a Szeged, mint az előző szezonban

2012.08.30. 16:00 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

válogatott.jpgA Pick Szeged férfi kézilabdacsapata sorra játssza a nemzetközi felkészülési tornákat. Legutóbb a negyedik helyet szerezte meg a doboji tornán, de a hétvégén már Franciaországban szerepel. A legutóbbi tornán már az olimpiát megjárt játékosok is szerepeltek, így a folytatásban teljes kerettel dolgozhat Skaliczki László vezetőedző.

A szegedieket immáron két éve irányító szakember a sportnapilapnak nyilatkozva elárulta, hosszú és megterhelő volt a doboji torna, hiszen négy napa alatt négy meccset kellett játszaniuk, és az időjárás is kibabrált velük, hiszen végig roppant meleg volt. Ennek ellenére roppant hasznosnak nevezte a tornát, hiszen kiváló csapatok ellen játszhattak, és jó volt élesben gyakorolni az új játékelemeket és taktikai variációkat.

„Ezen a szinten az egyéni kvalitások meghatározóak, de az biztos, hogy az összjátékunkon kell még javítani. Erőltetett menet előtt állunk, minden játékostól óriási teljesítményre van szükség, hogy a 70-80 százalékot elérjük a BL rajtig, emellett sérülések és lelki defektek se nehezítsék a munkánkat” – mondta a korábbi szövetségi kapitány.

Úgy véli, egy csapatot az minősít, hogy mit ér el. A korábbi eredményeik önbizalmat adnak, de a kritikus helyzetekben okosabban kell viselkedniük, szükség van néha a hideg fejre. Véleménye szerint ezt a legjobbak tudják, de ők is megtanulhatják. A hazai erőviszonyokról elmondta, a Veszprém egy másik dimenziót képvisel, de próbálják megőrizni a pozíciójukat.

„Idei célunk egyértelmű, szeretnénk lépést tartani a Veszprémmel és minél tovább jutni a Bajnokok Ligájában. Úgy vélem ennek eléréséhez alkalmas, jó játékosokkal gazdagodtunk” – mondta a mesteredző.

A csapat egyik legfontosabb szereplője lehet Mikler Roland, a londoni olimpián negyedik helyen végzett magyar válogatott kapusa. A koreaiak ellen parádésan teljesítő kapus a délmagyar.hu-nak elmondta, fáradtan érzi magát, hiszen kemény időszakon vannak túl. Azonban ha egy kicsit fáradtabb, akkor Londonra gondol, és ebből merítek erőt.

„ Nem kötelességből mondom, de úgy gondolom, hogy jóval erősebb és jobb lesz a Szeged, mint az előző szezonban. Többen vagyunk, minden posztra ketten. Ez pedig nagy előrelépés” – mondta a lapnak Mikler.

Az új játékosokkal kapcsolatban elmondta, valamennyien jó fejek és komoly erősítést jelentenek. Tisztában van vele, hogy vannak még hibák a csapat játékában, de az elkövetkező időszakban még jobban összecsiszolódhatnak, és mire jönnek a komoly meccsek, már minden jól működhet.

A hazai bajnoki szezon a jövő hét végén kezdődik, míg a nemzetközi porondon szeptember végén Zágrábban mutatkozik be a bajnoki ezüstérmes Pick Szeged. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kezilabda.blog.hu/api/trackback/id/tr854740863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.