MOL csapat Kézilabda Blog

Az év legkeményebb hónapja előtt áll a PICK Szeged

2012.11.07. 16:30 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

pick1.jpgA magyar kézilabda-válogatott az elmúlt héten két Európa-bajnoki selejtezőt játszott, előbb hazai környezetben a letteket, majd idegenben a szlovákokat verte, előbbit hét, utóbbit két góllal.

A magyar együttesben négy szegedi játékos szerepelt, Mikler Roland és Tatai Péter a kapuban, míg Vadkerti Attila a bal szélen, Zubai Szabolcs pedig beállósban tett hozzá sokat a magyar sikerekhez. (Rajtuk kívül a szlovák Frantisek Sulc és a svéd Jonas Larholm szerepelt még selejtezőn hazája színeiben).

Eközben a csapat többi játékosa – „megemésztve” a Veszprém elleni fantasztikus sikert – készült a következő bajnoki (Orosháza) és a Bajnokok Ligája (Barcelona) folytatásra. A hétvégére ugyan két nap szabadnapot adott a játékosoknak Skaliczki László vezetőedző, előtte azért alaposan megdolgoztatta csapatát.

Az elmúlt 50 év legjobb szegedi edzőjének választott mesteredző a délmagyar.hu-nak adott interjújában elmondta, mozgalmas volt a hete, hiszen járt Gyöngyösön, edzést vezényelt Szegeden, és szűkebb otthonában, Újkígyóson is volt a szeretteinél.

Skaliczki elmondta, sikereiben fia is fontos szerepet játszik, hiszen összevágja az ellenfelekről a megfelelő anyagot, sokat könnyíti a munkáját, hiszen már kész felvételt kap tőle, így felkészülten ülhet a monitor elé.

„Minden apró és lényeges dolgot összevág a riválisokról, nem kell egy egész meccset végignéznem, hanem a leglényegesebb dolgokat kapom meg, így nyugodtam elemezhettem már a meccset” – dicsérte fia munkáját.

Saját munkáját nehezítette, hogy a válogatottbeli elfoglaltságok és a sérülések miatt kevesen voltak, de nem tétlenkedtek, a kondiedzések mellett taktikai dolgokat is tudtak gyakorolni. 

"A válogatottaknál érdekelt játékosok kedden már velünk készülnek, csak azt sajnálom, hogy Sulc is megsérült, hiszen ő egy fontos láncszemünk, bízom benne, hogy hamarosan edzhet” – mondta Skaliczki szlovák játékosáról, aki még a hét közben a horvátok elleni meccsen szenvedett kisebb húzódást, így csak pár napot kell kihagynia.

A korábbi szövetségi kapitány elmondta, fontos hónap előtt állnak, az év hátralévő részében ez a hónap lesz a legkomolyabb kihívás számukra.  Az Orosháza elleni hazai meccs után előbb Tatabányára mennek, majd érkezik a BL-ben a Barcelona. A folytatásban két idegenbeli meccs következik, előbb Gyöngyösön, majd Barcelonában, míg december első hétvégéjén pedig érkezik a Zágráb. Ebből a sorozatból szeretnének minél jobban és eredményesen kijönni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kezilabda.blog.hu/api/trackback/id/tr154895175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása