MOL csapat Kézilabda Blog

A Pick edzője karácsonykor az ételek elfogyasztásában nyújt segítséget

2012.12.29. 15:45 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

skaliczky.jpgA Pick Szeged játékosai és vezetői jelenleg jól megérdemelt pihenésüket töltik. Szükség is van rá, hiszen tavasszal jelentős erőpróbának lesznek kitéve a fiúk. A bajnokságban meg kellene őrizniük előnyüket a bombaerős Veszprémmel szemben, míg a Bajnokok Ligájában élet-halál meccsek következnek a továbbjutást jelentő negyedik helyért.

Skaliczki László, a Pick Szeged vezetőedzője azonban a délmagyar.hu-nak adott interjújában ezúttal nem a szeretett sportágáról, hanem a családról, a gyermekkoráról és leginkább a karácsonyról mesélt.

A roppant népszerű szakember elmondta, nagyon szerette gyermekkora karácsonyait. Újkígyóson Nagymamájával járt a templomba, így ministrált is, illetve karácsonykor mindig tagja volt annak a gyerekseregnek, amely betlehemes játékokat adott elő a templomban.

„A 60-as években minden más volt. Kemény volt mindig a tél, amelynek minden örömét kiélveztük. Kistelepülés volt a miénk, de ha az ünnepre, a karácsonyra gondolok, akkor csak a szép és a jó jut eszembe. Mennyire más világ volt az, mint a mostani” – mondta a lapnak a korábbi szövetségi kapitány.

Saját bevallása szerint a legemlékezetesebb karácsonya 1963-ra tehető, amikor megvették a család első televízióját. Ez hatalmas élményt jelentett az akkor 8 esztendős Lacikának, hiszen előtte úgy nézték tévét, hogy valakinél összejött több család. Skaliczki szerint a mai fiatalság el sem tudja képzelni, hogy akkor, abban az időben, ez mekkora dolog volt.

„Mivel falun, télen a disznóvágás nagy divat, általában ez került az asztalra. Nagymamám kiválóan készített el mindent, szerencsére a feleségem is örökölte ezt a tudást, így most is igazi kulináris élmény egy-egy karácsonyi menü” – mondta a karácsony gasztronómiai oldaláról.

Elismerte, nem egy konyhatündér, ugyanakkor az ételek elfogyasztásában hatalmas segítséget nyújt. . . Noha sokszor elhatározta már, hogy majd megtanul főzni, sütni, de ez eddig elmaradt. Ugyanakkor nem tartja lehetetlennek, hogy egyszer ő is ott sündörgök majd a tűzhely mellett és segít elkészíteni feleségének a halászlét, a töltött káposztát vagy bármely karácsonyi finomságot. 

A kézilabda örök szerelem az életében, de az otthonról hozott szeretet és a család fontossága mindennél előrébb való. „A munkám miatt sokat vagyok távol, ezért minden percét kihasználom annak, hogy otthon lehetek. A karácsony szerencsére ilyen, ekkor csak a párom, a gyerekek és a rokonok érdekelnek, velük vagyok, ami csodás” – mondta az egyik legsikeresebb magyar kézilabdaedző. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kezilabda.blog.hu/api/trackback/id/tr364986168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.