MOL csapat Kézilabda Blog

Zubai Szabolcs: Jók vagyunk, partiban a világ legjobbjaival

2013.01.27. 16:25 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

válogatott.jpgA magyar férfi kézilabda-válogatott számára a negyeddöntővel ért véget a spanyolországi világbajnokság, miután a legjobb négy közé kerülésért Mocsai Lajos együttese 28-26 arányú vereséget szenvedett Dániától.

A magyar együttes összesen hét meccset játszott, melyek közül négyet megnyert, (Egyiptom, Ausztrália, Algéria, Lengyelország) míg háromszor vereséggel hagyta el a pályát (Horvátország, Spanyolország, Dánia). Érdekesség, hogy mindhárom együttes, amely legyőzte legjobbjainkat, bejutott a legjobb négy közé.

Abban, hogy eddig eljutott a magyar együttes, jelentős szerepe volt a két kapusnak, Mikler Rolandnak és Tatai Péternek, akik mindketten a Pick Szeged hálóőrei. Teljesítményükről mindent elmond, hogy Miklert a lengyelek elleni nyolcaddöntő után a mezőny legjobbjának választották.

A fantasztikusan teljesítő kapus a délmagyar.hu-nak elmondta, az elismerés az egész csapatnak járna, mert véleménye szerint mindenki fantasztikusan küzdött. Úgy véli a védekezésük szenzációs volt, a lengyel nagy lövőket teljesen sikerült kikapcsolniuk, és ez döntőnek bizonyult.

Mint elmondta, amit a nyolcaddöntőben eltervezett azt végre is tudta hajtani a kapuban éppen ezért roppant boldog volt a meccs után. Külön kiemelte, hogy örül annak, hogy klubtársa a válogatottban is mellette van, hiszen tudják milyen pozícióba kerültek, éppen ezért szívják fel magukat minden meccsre.

Természetesen érzékelik a szurkolók szeretetét is, és hatalmas erőt ad nekik, hogy a lelátón is sok-sok honfitársuk drukkol. De emellett is számos fórumon eljut hozzájuk a szurkolók szeretete és úgy vélik ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy kiemelkedően teljesítsenek.

A szegediek beállósa Zubai Szabolcs hatalmasat birkózott a nagy termetű dánokkal, és a meccs után csalódottan nyilatkozott az nso tv-nek. „Küzdöttünk, hajtottunk, partiban voltunk a dánokkal. Kár volt a végén elkövetett pár hibáért, nagyon csalódott vagyok, hogy ismét elbuktunk egy ilyen szoros kiélezett meccset” – mondta a roppant népszerű játékos.

Zubai szerint a világbajnokságon a dán csapat volt a legjobb, akivel játszottak, és ezért is roppant csalódott, mert egy ilyen erős együttes ellen is fogható lett volna a meccs. A vége azonban ugyanúgy nem sikerült, mint az olimpián, és a szegediek kedvence szerint ezen kellene a leginkább változtatniuk.  

„Ez a találkozó is megmutatta, hogy jók vagyunk, folyamatosan fejlődünk és ennek köszönhetően partiban tudunk lenni a világ legjobbjaival. Ha még egy kicsit tudunk fejlődni, akkor a jövőben ezek a meccsek a mi javunkra fognak eldőlni” – mondta a jövőbeni terveiről. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kezilabda.blog.hu/api/trackback/id/tr215046516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása