MOL csapat Kézilabda Blog

Mikler: A világ egyik legjobb csapatát legyőzni nagy boldogság

2013.10.29. 09:40 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

válogatott.jpgA Pick Szeged hatalmas csatában, 23-22-es győzelmet aratott a bajnoki címvédő Veszprém ellen a férfi kézilabda NB I rangadóján. A hazaiak az első félidőben már hat góllal is vezettek, de a BL-ben menetelő veszprémiek egyenlíteni tudtak. A hajrában azonban ismét előnybe került Juan Carlos Pastor együttese, és ezt sikerült a meccs végéig megtartania.

A mérkőzés egyébként egy kiemelkedően magas színvonalú és tempójú összecsapás volt, hatalmas taktikai csatával fűszerezve. A szegediek sikeréhez nagyban kellett az első félidő végén látott hatékony védekezés, melynek eredményeként a veszprémiek a 18. perc után nem tudtak gólt lőni.

A Veszprém azonban innen is vissza tudott kapaszkodni, de a Pick nagyságát és tökéletes mentális állapotát mutatja, hogy nem rogyott meg, és Mikler parádés védéseivel, illetve Ancsin feltartóztathatatlan játékával a maga javára tudta fordítani a találkozót és összességében teljesen jogosan verte meg a címvédőt.

A találkozó után a csapat beállósa Zubai Szabolcs az NSO tv-nek elmondta, a legfontosabb, hogy otthon tartották a győzelmet. „Boldogok vagyunk, hiszen nagyon készültünk erre a meccsre. Mindenki hitt benne ez látszott is a csapaton, nagyon küzdöttünk, akartunk, hajtottunk. Örülök, hogy a végjátékot is bírtuk és nem engedtük ki a győzelmet, úgy gondolom megérdemeltük.

A válogatott alapembere kiemelte, igazából most lenne jó játszani a Bajnokok Ligája selejtezőt és a BL-meccseket. Úgy véli ennyi idő kellett nekik, hogy látható legyen az előrelépés, de tisztában van vele, még ez sem az igazi.

A két gólig jutó, és emellett remekül védekező Illyés Ferenc is úgy véli jól játszottak, ugyanakkor elismerte, félt, hogy nem fogják bírni végig erővel, hiszen a Veszprém jobban hozzá van szokva az ilyen kiélezett meccsekhez. „Sikerült nyerni, ami óriási dolog, hatalmas csapatküzdelem volt a részünkről. Mindenki hozzátett valamit akár elől, akár hátul. Azonban nem szabad ebből nagy következtetéseket levonni, nagyon sok munka vár még ránk” – mondta a szegedi szurkolók Fecója.

A szokás szerint remeklő Mikler Roland elmondta, ha reálisak akarnak maradni, nem ez volt a papírforma. A győzelemhez kellett, hogy mindenki extázisban játsszon. „Olyan védekezés volt előttem, amit idén még nem láttam, lehet, hogy minden héten a Veszprémmel kellene játszanunk, hogy ez meglegyen rendszeresen” – mondta a válogatott elsőszámú kapusa.

Elmondta, jó lenne ezt a formát tartani, hiszen nehéz időszak volt az elmúlt két hét, amikor nem játszottak meccset, csak edzések voltak programon. „Próbáltunk pontosítani azokon, amik nem mentek, és ez hellyel-közzel sikerült. A végén nem adtuk fel ez fontos lehet a folytatásban, hiszen a világ egyik legjobb csapatát legyőzni nagy boldogság” – mondta Mikler. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kezilabda.blog.hu/api/trackback/id/tr505604164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.