MOL csapat Kézilabda Blog

Nagy László igazi vezérként tért vissza

2012.06.16. 16:27 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

nagylaci.jpgA magyar férfi kézilabda-válogatott remek játékkal 27-21-re verte világbajnoki selejtezőn a norvégokat. A magyar együttesbe három év kihagyás után most játszotta első hivatalos meccsét a korábbi szegedi kedvenc Nagy László.

Sokan elítélték őt, amiért éveken keresztül hezitált a visszatérésével kapcsolatban, ugyanakkor aki kicsit is ért a kézilabdához, az tisztában volt vele, hogy egy olyan játékosra, akit 2011-ben a világ legjobbjának választottak, szüksége van a magyar válogatottnak.

Nagy pontosan egy hete, sajtótájékoztatón jelentette be, élete fordulatot vett, s - igaz, még egy idényre szóló szerződése van a katalán klubbal - elkötelezte magát az MKB Veszprémhez, és ismét a magyar válogatott rendelkezésére áll. Ezután azonnal a csapat edzőtáborába ment, és ahogy az várható volt, a keret tagjai örömmel fogadták a klasszis játékost.

A sors érdekessége, hogy visszatérése utáni első hivatalos meccsét éppen abban a Veszprém Arénában játszhatta, amely a jövőben valószínűleg hosszabb ideig a hazai pályát jelenti majd számára.

Ennek megfelelően a közönség is úgy fogadta, mint ha csak tegnap ment volna el. A bemelegítés során semmilyen „atrocitás” nem érte - nem úgy, mint amikor még a Barcelonával szerepelt Veszprémben -, míg a csapatok bevonulásakor, egyértelműen akkor volt a legnagyobb taps, amikor a műsorközlő bemondta: tizenkilences számmal, Nagy László.

A közel 210 centis átlövő első két kísérletét ugyan még hárította a norvég kapus – aki mindkét esetben úgy örült, mint ha ezzel dőlt volna el a meccs – de a folytatásban Nagy hat gólt is szerzett, amivel a magyar csapat egyik legeredményesebbje lett.

Egyik góljánál ugyan odaért a skandináv kapus, de a lövésben olyan erő volt, hogy a labda a kapus kezét is bevitte a kapuba. De Nagy nem csak a góllövésben, hanem védekezésben és a csapat „mozgatásában” is aktív szerepet játszott, ha kellett kisegített, ha kellett bíztatott, igazi vezéregyéniség volt a pályán.  

A 31 esztendős klasszis Székesfehérváron született, családja a fiú egyéves korában költözött Szegedre. Édesapja profi kosárlabdázó volt, így ő is kosárlabdával kezdte sportolói pályafutását. 13 évesen a magyar U-13-as válogatott tagja volt, lehetőséggel, hogy az USA-ban tanuljon, és váljon profi kosarassá. Ő azonban a kézilabdát választotta, amelyet az iskolájában tanult meg.

A Pick Szeged utánpótláscsapataiban kezdett kézilabdázni, 1997-ben és '98-ban bronzérmet szerzett a serdülő Európa-bajnokságon, majd 1999-ben az ifjúságiak között aranyérmet szerzett. 2000-ben igazolt az akkor a világ legjobb csapatának számító Barcelonához, ahol a korábbi világklasszist, Inaki Urdangarint kellett pótolnia.

A Spanyolországban is roppant népszerű átlövő BL-t, EHF Kupát, spanyol bajnokságot és kupát is nyert a katalánokkal. A magyar válogatott tagjaként több mint 100-szor lépett pályára, és 2004-ig ő volt a válogatott csapatkapitánya. 2012. április 27.-től spanyol állampolgár. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kezilabda.blog.hu/api/trackback/id/tr604592146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása