MOL csapat Kézilabda Blog

Az év meccsére és talán első kupagyőzelmére készül a Szeged

2014.04.27. 11:39 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

kallma_pickhandball.hu.jpgVasárnap 19.15-kor az elmúlt évek talán legfontosabb nemzetközi meccsét játssza a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. Vadkertiék a portugál Sporting Lisszabon együttesét fogadják az EHF-kupa negyeddöntőjének visszavágóján.

Az első meccsen kétgólos – könnyedén ledolgozható - hátrányba (29–27) került a Pastor-csapat. A tét nem kisebb, mint a berlini négyes döntőbe kerülés. A húsz évvel ezelőtti KEK elődöntő óta ez lehet a csongrádiak legnagyobb eredménye a nemzetközi porondon.

A vasárnapi összecsapáson nem kisebb a tét, mint hogy a szegedi játékosok hol töltik május harmadik hétvégéjét. Amennyiben ugyanis búcsúztatják portugál riválisukat, bekerülnek az EHF-kupa négyes döntőjébe. A Final Fourt a német fővárosban rendezik majd meg május 17-én és 18-án.

A négyesnek eddig egy biztos résztvevője van, a rendező Füchse Berlin, de a román Constanta és a francia Montpellier is közel áll a legjobb négy közé kerüléshez. A portugálok ugyan kétgólos előnnyel érkeznek az újszegedi sportcsarnokba, de a Pastor-csapat idei teljesítményét elnézve, ennek ledolgozása nem jelenthet különösebb gondot.

A szegediek idén összes hazai bajnokijukat megnyerték, és az EHF-Kupában is – a Nantes elleni meccset leszámítva – legalább hat góllal nyertek itthon. Legutóbb 2012 novemberében tudott nemzetközi meccsen a vendég együttes nyerni, akkor a Barcelonának sikerült.

Az esélyesség ellenére sem szabad könnyelművé válni, hiszen az első meccs is rámutatott, vannak sebezhető pontjai a Szegednek. Elég csak a portugál szélsőkre gondolni, akik sok gondot okoztak az odavágón, ugyanakkor a Szeged kerete jóval erősebb, és sokkal több olyan kézilabdázó is szerepel a csapatban, akik képesek eldönteni egy-egy meccset.

A szegediek egy meglepően könnyed győzelemmel „hangoltak” az év meccsére, a bajnoki elődöntőben 30–23-ra nyertek a Csurgó ellen. A magyar együttesben csak Jonas Källmanra és Gidai Mátéra nem számíthat Juan Carlos Pastor vezetőedző, mindkét szélső sérüléssel bajlódik.

Amennyiben nyernek és továbbjutnak Zubaiék, úgy biztos, hogy legalább elődöntőt játszanak. Legutóbb éppen húsz éve a KEK-ben, illetve két évvel később a City-Kupában jutott ilyen soká a Pick. Akkor a Barcelona, illetve a német BHW Hameln jelentette a végállomást. Nem szeretnénk semmit elkiabálni, de az idei Szegedben akár az első nemzetközi kupagyőzelem lehetősége is benne van. Ehhez első lépésként a Sportingot kellene elkapni.

Világbajnok kapus érkezhet Mikler helyére Szegeden

2014.04.19. 08:58 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

válogatott.jpgAz elmúlt hét legjelentősebb kézilabdás híre, hogy a válogatott első számú kapusa Mikler Roland eligazol Szegedről és a nagy rivális MKB Veszprémben folytatja pályafutását. A hétvégén a Magyar Kupa döntőjében épp a szegedieket legyőző veszprémiek hároméves szerződést kötöttek a 29 éves, 138-szoros válogatott, olimpiai negyedik helyezett játékossal.

Mikler 2010-ig a Dunaferrben, azt követően pedig a Szegedben játszott. Előbbi csapattal nyolc bajnoki bronzérmet és két Magyar Kupa-ezüstöt szerzett, míg a Tisza-partiakkal minden idényben ezüstérmes volt a bajnokságban és a kupában is.

A veszprémi klub vezetői elmondták, nem véletlenül akarták megszerezni a szegedi szurkolók egyik kedvencét, hiszen tisztában vannak vele, hogy nagyon jó kapus, leigazolása nagy előrelépés hosszabb távon is. Hajnal Csaba sportigazgató szerint Mikler európai viszonylatban is az egyik legnagyobb tehetség a 30 év alatti kapusok között.

Ugyanakkor a veszprémiek jelenlegi kapusa Alilovic is hosszabbított, és a tervek szerint Fazekas Nándor is marad, akire a jövőben nem csak kapusként számítanának, hanem a szakmai vezetésben is fontos feladatot töltene be.

Úgy tűnik Szegeden hamar megtalálták, miként pótolják Miklert. A világ talán első számú kapusa a francia Omeyer a következő szezonban a PSG-be igazol, így a jelenleg ott védő spanyol José Sierra érkezik Szegedre, akinek nem lesz gond a beilleszkedésével, hiszen a Tisza-parti együttest is spanyol szakember irányítja Juan Carlos Pastor személyében, akivel korábban már dolgozott együtt.

A hat centi híján két méteres kapus idén lesz 36 esztendős, korábban védett hazája valamennyi jelentős klubjában, így megfordult többek között a Barcelona és a Ciudad Real együttesében is, míg a Valladolidban kétszer is játszott. Előbb 2000 és 2003 között, majd egyéves madridi „kitérő” után 2004-től 2012-ig. Két éve igazolt a milliomossá váló Párizs Saint Germainba, és onnan érkezhet Szegedre.

Sierra négyszeres Bajnokok Ligája győztes a Barcelonával, míg a Valladolid kapusaként EHF Kupát nyert. A spanyol válogatottal tavaly világbajnok lett, íz idei Európa-bajnokságon bronzéremig jutottak.  

A pécsi helyszín egyszer már kupagyőzelmet hozott a Szegednek

2014.04.08. 09:52 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

kallma_pickhandball.hu.jpgSzombaton és vasárnap Pécsett rendezik meg a férfi kézilabda magyar kupa négyes döntőjét. A Pick Szeged szombat 16 órakor a Tatabánya ellen csatázik a fináléba jutásért, míg a másik ágon Veszprém-Gyöngyös találkozót rendeznek, így a döntő az elmúlt évekhez hasonlóan Veszprém-Szeged meccset ígér.

A Pick Szeged játékosai a hétvégét pihenéssel töltötték. Ez alól természetesen kivételt alkottak a válogatottak, akik Németországban szerepeltek felkészülési meccseken. Hétfő este azonban már a teljes keret együtt készült.

Az elmúlt években mindössze két alkalommal fordult elő, hogy nem Szeged-Veszprém duó játszotta a kupadöntőt, 2007-ben a Dunaferr, 2011-ben pedig a PLER ellen sikerült diadalmaskodnia a veszprémieknek.

A kilencvenes és kétezres évek egyértelműen a bakonyiak sikereiről szóltak, azonban a Szegednek többször is sikerül borsot törnie az ősi rivális orra alá. 1993-ban oda-visszavágós alapon dőlt el a kupa sorsa, és amíg a Tisza parti városban 23-21-ra, addig Veszprémben 20-19-re tudott nyerni a Szeged, amely így kettős győzelemmel diadalmaskodott. Kővári Árpád együttesének legjobbja Bartók volt, aki mindkét meccsen 6 góllal vette ki a részét a sikerből.

A következő kupagyőzelemre igen sokat, egészen pontosan 2006-ig kellett várni, de a bizakodásra adhat okot, hogy akkor is Pécsen lett kupagyőztes a Kovács Péter által dirigált Pick Szeged. A 32-30-ra megnyert találkozón Krivokapics és Andjelkovics volt a két főszereplő, előbbi 8, míg honfitársa 6 góllal járult hozzá a sikerhez.

Az akkori csapatból Ilyés és Vadkerti most is a szegedieket erősíti, míg a kapus Tatai akkor még a veszprémiek játékosa volt. Mint említettük, 2007-ben nem jutott döntőbe a Szeged, egy évvel később viszont megint kupagyőzelemnek örülhettek a Tisza parton.

Az akkor Vladan Matics által dirigált együttesben ismét a jelenlegi pályaedző, Marko Krivokapics testvére Milorad volt a főszereplő, aki a mezőny legeredményesebb tagjaként újra nyolc gólt szerzett a 27-22-re megnyert fináléban.

Egy biztos, a két együttes párharca roppant kiélezett csatát hozhat, hiszen a bajnokságban mindkét csapat megnyerte hazai meccsét riválisával szemben. Ugyanakkor bármi is lesz a végeredmény, nem kell sokat várni a „visszavágásra”, hiszen minden bizonnyal a bajnoki döntőben is Veszprém-Szeged párharcra kerül majd sor. 

(Fotó:pickhandball.hu)

Az EHF Kupa góllövőlistájának vezetője vár a Szegedre

2014.04.06. 14:11 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

tatai_delmagyar.hu.jpgMegkezdte a közös munkát hétfőn Szigetszentmiklóson a magyar férfi kézilabda-válogatott, amely a héten Németországban a házigazdák ellen vívott felkészülési mérkőzéseket. Az együttesben hat szegedi kapott helyet, a két kapus Mikler Roland és Tatai Péter mellett a jobbátlövő Ancsin Gábor, a beállós Zubai Szabolcs, a balátlövő Ilyés Ferenc és a balszélső Vadkerti Attila. 

A szegedi különítmény remek hangulatban érkezett az edzőtáborba, hiszen az elmúlt hétvégén csoportelsőként zártak az EHF Kupában, és már az ellenfelük is megvan - a portugál Sporting együttesében - az egyenes kieséses szakaszra. Érdekesség, hogy a 17-szeres portugál bajnok legutóbb tizenhárom éve tudta megnyerni hazája bajnokságát. A nemzetközi porondon a legjelentősebb sikere a 2009-2010-es idényre tehető, amikor megnyerte az EHF Challenge Cup-ot.

Az április két utolsó hétvégéjén rendezendő oda-visszavágós párharc egyértelmű esélyese a végső győzelemre is esélyes Tisza-parti alakulat, nem árt kiemelni, hogy a sorozat góllövőlistáján a portugálok két játékosa is az első háromban található.

Az EHF Kupa góllövőlistáját Caseiro Portela vezeti 48 találattal. A 24 esztendős 186 centis jobbátlövő valamennyi csoportmeccsén legalább öt gólt szerzett, de a macedón Zominak ellen egymaga 23 gólt szerzett, a hazai 11 találat után idegenben 12-szer vette be az ellenfél kapuját. Érdekesség, hogy ez a negyedik szezonja a nemzetközi porondon és eddig összesen szerzett annyi gólt, mint az idei sorozatban.

A 15-ös mezben szereplő balátlövő Silva Osorio Solha épen tíz góllal van elmaradva Portela mögött. A 33 éves játékos is valamennyi csoportmeccsen betalált, és számára is a Zominak elleni idegenbeli meccs volt a csúcs, hiszen azon 10 gólt szerzett. 38 góljával a csoportmeccsek után a harmadik helyen áll a góllövőlistán.

Őket Ramos Magalhaes követi 32 góllal, majd Carol Marzo 24 góljával, míg Almeida Moreiro 18 góllal tudott bekerülni a legjobb ötvenbe. Szegedi oldalról Balogh Zsolt eddig a legeredményesebb, 36 góljával a lista ötödik helyén áll. A Pick 19-ese tisztességes átlagot hozott a csoportmeccsek során, hiszen kétszer-kétszer szerzett 5, 6, illetve 7 gólt.

Őt a svéd légiós Larholm követi 28 találattal, melyek közül tizenhetet a Tatran Presov elleni két meccsen szerzett. Larholm a hat meccs alatt, csak a Nantes elleni vereség alkalmával nem tudott betalálni.

Az ötvenes listán még egy szegedi játékos található, a szintén svéd Källman, aki 24 találattal került fel. Larholmmal ellentétben, neki épp a Nantes elleni volt a legjobb meccse, hiszen akkor ő volt a magyar együttes legeredményesebbje a maga 6 góljával.

Bízunk benne, hogy a két csapat párharca után, már csak a magyar együttes góllövőivel kell foglalkozni, hogy ők miként gyarapítják góljaik számát a sorozatban. 

Az elmúlt évek legsikeresebb alapszakaszát zárja a Pick Szeged

2014.03.08. 09:30 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

tatai_delmagyar.hu.jpgSzombaton a Mezőkövesd elleni bajnokival zárja az alapszakaszt a Pick Szeged kézilabdacsapata. A meccs érdekessége, hogy az ellenfelet az a Skaliczki László irányítja, aki korábban évekig a szegediek szakmai munkájáért volt felelős, és tavaly nyáron távozott a Picktől.

A szegediek jelenleg második helyen állnak a bajnokságban, 22 sikerrel és egy vereséggel, és ha nem történik hatalmas meglepetés az utolsó fordulóban, (a Veszprém nem veszít pontot Tatabányán) akkor a második helyről várhatják a rájátszást.

Egy biztos, akárhányadik is lesz a csongrádi együttes (másodiknál rosszabb nem lehet), így is az elmúlt évek legsikeresebb alapszakaszán van túl. Nagyon lesarkítva, mindössze két gól választotta el attól, hogy az élen zárja az alapszakaszt. Szegeden ugyanis 23-22-re verte a nagy rivális Veszprémet, míg a visszavágón 25-22-es vereséget szenvedett, ezért lesz „csak” második az alapszakasz végén.

Az eddigi huszonhárom fordulóban a szegediek 729 gólt dobtak, és 513-at kaptak. A szegediek hatékonyságát jól bizonyítja, hogy azok az ellenfelek igazán boldogok lehettek, akik megúszták tíz gólnál kisebb különbséggel. Az eddigi szezonban a Cegléd és a PLER járt a legrosszabbul, előbbi 25 (43-18), míg utóbbi 21 (41-20) gólos vereségbe szaladt bele.

Az együttes eddigi legeredményesebbje a svéd Jonas Larholm, a nyáron igazolt játékos jelenleg 123 góljával második a góllövőlistán a 125 gólos ceglédi Bíró Balázs mögött. Utána a januári Eb-n is remeklő Ancsin Gábor következik 74 góllal, majd a jelenleg sérüléssel bajlódó Balogh Zsolt 64 találattal.

A Szeged mostani szereplése egyébként is elismerésre méltó, hiszen legutóbb a 2002-03-as szezonban tudták az élen zárni az alapszakaszt. (2007-08-ban is elsők lettek, de akkor két csoportban zajlottak az alapszakasz küzdelmei és a Veszprém a másikban szerepelt.)

De az eddigi, másodikként zárult alapszakaszokban sem tudott ilyen jól, mindössze egy vereséget „begyűjtve” szerepelni az együttes. Ugyan tavaly, és tavalyelőtt is legyőzték a Veszprémet hazai környezetben, de egy éve becsúszott egy Tatabánya elleni döntetlen, míg 2011-ben nyerni is tudott a Bányász a csongrádiak ellen.

Legutóbb tehát tizenegy éve végzett az első helyen a Szeged, de akkor a rájátszásban a Veszprém bizonyult jobbnak. Ezt a 2006-07-es szezonban tudták megbosszulni, hiszen akkor fordított volt a felállás és a legvégén a Vladan Matic által irányított szegediek örülhettek. Ezzel a „felállással”, - alapszakasz második hely és bajnoki cím –minden bizonnyal idén is minden szegedi szurkoló kiegyezne. 

Sorsdöntő hét a Pick Szeged életében

2014.03.01. 11:21 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

tatai_delmagyar.hu.jpgMozgalmas napok várnak a Pick Szeged kézilabdacsapatára. Kis túlzással talán azt is mondhatjuk, a tavaszi szezon legfontosabb hete a mostani a hazai sorozatokat figyelembe véve. Szerdán a kupában a Csurgó vendégeként ugyan egygólos vereséget szenvedtek, ám a továbbjutás nem foroghat veszélyben, ugyanakkor nem feltétlenül jó előjel ez a vereség a Veszprém elleni derbi előtt.

A szegedieknek mind a bajnokságban, mind a Magyar Kupában szinte kötelező maradandót alkotnia, több okból is. Kezdjük az időrend miatt a kupával. A 2000-es években eddig mindössze négy alkalommal fordult elő, hogy a szegediek nem jutottak a kupadöntőbe.

2000-ben az akkor még Fotex néven szereplő Veszprém a lehető legkisebb különbséggel, mindössze egy góllal 20-19-re diadalmaskodott a szegediek ellen. Egy évvel később a Pick nem jutott még a négy közé sem, és ez a „szégyen” ezen kívül csak a kiírás 2006-07-es szezonjában fordult elő. (Mindkét esetben a Dunaferrel döntőzött a Veszprém.)

A szegediek az elmúlt másfél évtizedben két alkalommal tudták elhódítani a Magyar Kupát. Előbb 2006-ban többek között Krivokapics nyolc góljának köszönhetően 32-30-ra verte az „örök riválist” az akkor Kovács Péter edzette szegedi alakulat. Két évvel később – ismét Krivokapics remeklésével és újabb nyolc góljával – jóval simábban, 27-22-re diadalmaskodtak a csongrádiak.

Azóta csak a 2011-es kupadöntőt kellett kihagyni a szegedieknek - a PLER-t verte el nagyon a Veszprém -, míg az elmúlt két évben kénytelenek voltak fejet hajtani a döntőben. Idén a Csurgó testén át vezet az út az elődöntőbe. A továbbjutás március 19-én a szegedi visszavágón dől majd el.

A bajnokságban szintén fontos meccs következik, hiszen Zubaiék hibátlan teljesítménnyel vezetnek, és egy esetleges siker – vagy pontszerzés – azt jelentené, minden bizonnyal az élen zárják az alapszakaszt, ami a rájátszásban pályaelőnyt jelentene.

Az elmúlt években csak kétszer fordult elő, hogy nem az a csapat nyerte a bajnokságot, amelyik az alapszakaszt, természetesen a Szeged és a Veszprém volt mindkét esetben a főszereplő, egyik esetben örömteli, a másik esetben szenvedő félként.

A szombati összecsapás azonban nem csak a bajnoki cím szempontjából fontos, de a két együttes kispadján helyet foglaló két spanyol szakvezető presztízsmérkőzésének is tekinthetjük.

Amíg a veszprémieket a visszavágás vágya fűti a tavalyi szegedi vereség után, addig a szegediek egy esetleges sikerrel, megalapozhatják a bajnokság végi sikerüket is. Ez azért is lenne fontos számukra, mert így visszakerülhetnek a Bajnokok Ligájába is, ahol a következő szezonban is csak egy magyar együttes indulhat alanyi jogon.

A Pick nagy lépést tehet Eperjesen a csoportelsőségért

2014.02.22. 13:14 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

tatai_delmagyar.hu.jpgAz EHF-kupa csoportkörének harmadik fordulóján, a kelet-szlovákiai Eperjesen vendégszerepel a Pick Szeged együttese. Péntek este már a meccs helyszínén tréningezik a csapat. A tervek szerint a meccsen közel 120 szegedi drukker biztatja majd a magyar együttest.

Az idei szezonban eddig remekül teljesítő szegediek remek előjelekkel várhatják a Tatran Presov elleni találkozót, hiszen a csoportjában egyedül a magyar együttes hibátlan. Előbb a Nantes ellen arattak egygólos (28-27) sikert, majd idegenben a Kristianstad ellen diadalmaskodtak három góllal (26-23), és vezetik a csoportjukat.

Ugyanakkor a szlovák együttes a Kristianstadot ugyan héttel verte, de a Nantes otthonában tízgólos vereséget szenvedett, és a C csoport harmadik helyén áll a Tatran Presov. Amennyiben Zubaiék ezt a meccset is hozzák, és a másik találkozón a Kristianstad megszerzi első győzelmét, úgy a magyar csapat akár négypontos előnybe is kerülhet riválisaival szemben.

Amint arról a szegediek honlapja a pickhanball.hu is beszámolt, eddig hivatalosan hat meccset játszott egymással a két csapat. A 2002-2003-as szezonban a KEK-ben kétszer is nyert a Pick, 36-22-re és 30-25-re (ez a meccs volt Eperjesen).

Két idényben szerepelt a Tatran a magyar bajnokságban, Barátság-kupa néven vehetett rész a honi sorozatban. A 2009-2010-es szezonban idegenben 33-31-re, az újszegedi sportcsarnokban 32-26-ra nyert a Pick. A következő sorozatban Eperjesen 33-30-ra nyert a Tatran, Szegeden azonban 31-26 lett a Picknek.

A szlovák bajnok a hazája sorozata mellett szerepel a SEHA-ligában, ahol várakozáson felül teljesít, több bravúros győzelmet is aratott. Szerdán azonban hazai pályán 29-27-es vereséget szenvedett a macedón Vardartól.

A csapat egyik legnagyobb erőssége, az érsekújvári születésű 204 centiméter magas átlövő Oliver Rabek, aki eddig 17 gólt szerzett az EHF-kupában. A lett Danis Kristopans amellett, hogy 215 centiméter magas, a góljaival is kitűnik, a már említett Vardar elleni meccsen hétszer volt eredményes. Andrej Petro játszott Magyarországon, Radoslav Antl pedig minden rutinnal megkent játékos.

A magyar együttes ugyan idegenben játszik, de az útra kelt mintegy 120 magyar szurkoló biztos, hogy hathatós támogatásban részesíti kedvenceit. 

Komoly menetelés vár az alaposan megerősödő Pick Szegedre

2014.02.02. 13:00 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

00001Ancsin.jpgMozgalmas napokon van túl a Pick szeged kézilabdacsapata. Az együttes válogatottjai visszatértek a dániai Európa-bajnokságról és bekapcsolódtak a közös munkába. Első megmérettetésükön már túl is vannak, a hét közepén a csongrádiak – ha nem is a várt fölénnyel -, de továbbjutottak a Magyar Kupában, miután 27-22-re legyőzték a Balatonfüred együttesét.

Ezen túl is van okuk örülni a szegedi szurkolóknak, hiszen a már korábban bemutatott bosnyák Nikola Prce mellett két új világklasszis csatlakozott az együtteshez. Előbb a svéd olimpiai ezüstérmes (az elődöntőben éppen a magyar válogatottat legyőző), a Ciudad Reallal háromszoros BL-győztes balszélsővel, a 32 esztendős Jonas Källmannal kötöttek 3 és fél éves szerződést, míg az NSO.hu arról számolt be, hogy a Tisza-parton folytatja a 35 esztendős kapus, José Manuel Sierra.

A jelenleg a Paris Handballnál alkalmazásban álló hálóőr korábban évekig dolgozott együtt a szegediek jelenlegi mesterével Juan Carlos Pastorral. A négyszeres BL-győztes tagja volt a tavaly világbajnoki címet nyert spanyol együttesnek, a nemrég véget ért dániai Eb-n pedig bronzérmes lett.

A kapus szerződtetését több hírportál is átvette, ugyanakkor szerződtetéséről sem a szegediek honlapja, sem pedig a vezető spanyol lapok (AS, Marca) még csak említést sem tesznek. A spanyol lapokban elsősorban arról szólnak a róla szóló hírek, hogy jelölték az előző szezonban a francia liga legjobb kapusának. Mellette Vincent Gerard, a Dunkerque és Slavišaig Djukanovic a Saint Raphael kapusa a jelölt.

Sierra szerződtetése azért is lenne érdekes, mert a szegedieknek két jó kapusuk van, hiszen Mikler Roland és Tatai Péter is válogatott játékosok, és mindketten fiatalabbak spanyol riválisuknál. Igaz előbbinek nyáron, míg utóbbinak egy év múlva lejár a szerződése.

Mindenesetre szükség is van az erős keretre – melyből a télen csak Fero Sulc távozott -, hiszen komoly sorozatterhelés vár a keret tagjaira. Februárban négy bajnoki mellett – PLER (o), Csurgó (i) Gyöngyös (i) Tatabánya (o) - három EHF Kupa találkozón és egy Magyar Kupa meccsen szerepelnek Ancsinék.

A folytatás sem lesz egyszerűbb, hiszen március elsején a bajnokság csúcsrangadója a Veszprém elleni idegenbeli párharc jön, majd egy héten belül le is zárul az alapszakasz a Junior válogatott és a Mezőkövesd elleni meccsekkel.

Március végére a Magyar Kupába is kialakul az elődöntő mezőnye, és reményeink szerint addigra a nemzetközi porondon is megszerezte a csoportelsőséget a Szeged., hogy aztán lendületből vághasson neki az EHF Kupa kieséses szakaszának és a bajnoki rájátszásnak, melynek minden bizonnyal egy Veszprém elleni döntő lesz a vége. 

Szegedi játékos volt az Eb egyik legjobbja a magyar csapatban

2014.01.24. 16:00 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

00001Ancsin.jpgA nyolcadik helyen végzett a férfi kézilabda-válogatott a dániai Európa-bajnokságon. Mocsai Lajos válogatottja ezzel teljesítette az előzetesen elvárt minimális célkitűzést. A magyar együttes hat meccset játszott az Eb-n, mérlege egy győzelem, két döntetlen és három vereség.

A világbajnoki címvédő spanyoloktól elszenvedett 34-27-es vereség vállalható volt, miként a házigazda és Eb-címvédő dánok elleni 28-24-es zakó is. Az osztrákoktól elszenvedett vereség azonban – melynek köszönhetően lemaradtunk az 5-6. helyért vívandó találkozóról – minden bizonnyal még hosszú ideig vitatéma lesz.

Az izlandiak és a norvégok elleni döntetlenek – mindkettő nyerhető meccs volt – elfogadható eredmények, míg a macedónok magabiztos legyőzése dicséretes produkció volt. Az Eb-n hat Pick Szeged játékos szerepelt a magyar együttesben, nézzük milyen teljesítményt nyújtottak.

A két kapus közül Mikler Roland volt többet foglalkoztatva, és összességében a 33 százalékos védési hatékonysága nem mondható kiemelkedőnek, többször is bravúrral védett és ha az osztrákok ellen ő is olyan indiszponált, mint a mezőnyjátékosok nagy része, súlyosabb vereség is lehetett volna a vége.

Tatai Péter minden bizonnyal komolyabb szerepre vágyott, hiszen a hat meccsen mindössze másfél meccsnyi időt védett. Ezeken megbízhatóan hozta a kötelezőt (25 százalékos hatékonysággal), de a nagyobb bravúrok ezúttal elmaradtak tőle.

Ilyés Ferenc, mint a válogatott új csapatkapitánya elsősorban védekezésben kapott szerepet, amit többnyire jól oldott meg. Ezúttal jóval kevesebb időt töltött támadásban a pályán, de az osztrákok elleni utolsó két gól megmutatta, még mindig fantasztikus csuklója van és akár nagyobb szerep is juthatott volna neki a balátlövő helyén támadásban, amely ezen az Eb-n a magyar együttes egyik leggyengébb posztja volt.

A balszélső Vadkerti Attila leginkább akkor kapott szerepet amikor Iváncsik pihent. Ilyenkor próbálta felvenni a meccs ritmusát, ami többnyire sikerült is neki, de elmaradt attól az eredményes játéktól, amit Szegeden megszoktak tőle. Ennek oka talán az lehet, hogy a Pick-ben ő az elsőszámú balszélső és valószínűleg sokkal jobb teljesítményre képes, ha már a meccs elejétől pályán van.

Zubai Szabolcs a beállós posztján hatékonyan védekezett, a támadásoknál pedig mindig lekötött többnyire két embert. Mostanra olyan szintre ért a játéka, hogy már tartanak tőle, ennek köszönhetően a védekező csapatok külön figyelnek rá. Talán ennek is betudható, hogy a macedónok elleni remek teljesítményét a folytatásban csak megközelíteni tudta.

Elérkeztünk Ancsin Gáborhoz, aki az egész Eb-n a magyar csapat egyik legjobbja volt. Sikeresen helyettesített a sérült Nagy Lászlót, védekezésben és támadásban is hatékony volt és a spanyolok elleni meccset leszámítva a vállalkozó kedvvel és a pontossággal sem volt különösebb problémája.

Összesen 19 gólt szerzett, Lékaival ő volt a legeredményesebb akcióból a mieink közül. Mindezt úgy, hogy sajnálatos sérülése miatt az utolsó meccsen nem is játszott. 

Nemcsak riválisok, de barátok is a Pick Szeged kapusai

2014.01.18. 13:22 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

válogatott.jpgA magyar válogatott bejutott a középdöntőbe a dániai férfi kézilabda Európa-bajnokságon, miután a B csoport csütörtöki zárófordulójában 26-26-os döntetlent játszott a norvégok elleni ki-ki mérkőzésen. A magyarok az izlandiak ellen megszerzett egy pontot viszik a herningi középdöntőbe, ahol sorrendben a macedónokkal, a házigazda és címvédő dánokkal, illetve az osztrákokkal találkoznak.

A magyar együttesben Lékai és Szöllősi mellett a Pick Szeged beállósa és átlövője, Zubai Szabolcs és Ancsin Gábor is remekelt. Azonban a győzelemhez nagyon kellett a több bravúrt is bemutató kapus, Mikler Roland teljesítménye is.

Ennek ellenére szegediek kapusa nem volt elégedett magával. Nem véletlenül mondta a találkozó után az MTI-nek, hogy leginkább csak az utolsó norvég gólra tud gondolni, amit ki kell vernie a fejéből, hiszen kétévente egyszer kap ilyen gólt az ember. (Az utolsó percben a skandinávok balszélsője Tvedten szinte az alapvonalról dobta be az egyenlítő találatot.)

„Nem baj, ilyen drámainak kellett lennie ahhoz, hogy még jobban tudjunk örülni a továbbjutásnak. Remélhetőleg a csapat továbbra is így fog küzdeni, ami helyenként jó játékkal párosult. Remélhetőleg mindig lesz valaki, aki átlendíti a csapatot a holtponton, úgy ahogy ma is történt" – mondta a válogatott DJ-je.

A népszerű kapus még a találkozó előtt válogatott és klubtársával, Tatai Péterrel az nso.hu-nak is nyilatkoztak, ahol elmondták, van köztük egy egészséges rivalizálás, de úgy érzik ez az, ami mindkettejüket előreviszi. „Tudom, ha rosszul megy a védés, akkor jön a Peti és könyörtelenül kihasználja” – mondta Mikler.

Hiába riválisok két területen is, amiben csak tudják segítik a másikat, mindig egyeztetnek a meccsek előtt és próbálják megnyugtatni egymást. „Mindig megkérdezem mit látott kintről, és elmondom, hogy én mit éreztem belül. Ha ő kijön általában nyugtatom, mert többnyire „ezer fokon” ég” – mondta Roli, akit a Magyar Kézilabda Szövetség Elnöksége a 2013-as esztendő legjobb kapusának választott.

Tatai szerint minden poszton legalább ilyen erősnek kellene lenni és akkor még jobbak lennénk. Folyamatosan bíztatják, és ha szükség van rá, próbálják megnyugtatni egymást. Elárulták, hiába barátok, nem töltik együtt a szabadidejüket, hiszen épp elég időt töltenek együtt, és egyébként is kevesen vannak, akik a személyes barátaikat is a csapattársak közül választják.

„Jó hogy a klubban is együtt készülhetünk és a válogatottat is együtt erősítjük. Mivel én már családos vagyok, a kevés szabadidőmet próbálom velük tölteni. Annak ellenére, hogy jó barátok vagyunk, nincs hiányérzetünk egymás iránt” – mondta ezzel kapcsolatban a Tatus becenévre hallgató kapus.  

A Pick Szegednek bajnoknak kell lenni a BL-induláshoz

2014.01.12. 12:08 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

tatai_delmagyar.hu.jpgMiközben a magyar kézilabda-válogatott már Dániában az Európa-bajnokság helyszínén tartózkodik, számos olyan esemény történt, amely döntően befolyásolhatja a Pick Szeged rövidebb illetve hosszabb távú jövőbeni terveit.

Az Eb-n szereplő szegedieknek (Mikler Roland, Tatai Péter, Ancsin Gábor, Zubai Szabolcs, Ilyés Ferenc, Vadkerti Attila) már a csoportkörből való továbbjutásért is erőn felül kell teljesítenie. Mocsai Lajos együttese a világbajnok spanyolokkal, a 2012-es londoni olimpiai negyeddöntőjében drámai csatában legyőzött izlandiakkal, illetve a legutóbbi világbajnokság selejtezős párharcában búcsúztatott norvégokkal találkozik majd Aalborgban.

A kvartettből az első három jut a középdöntőbe, amelynek összecsapásait Herningben rendezik. Továbbjutása esetén a magyar válogatott a házigazda dán, a cseh, a macedón és az osztrák kvartettből kap három ellenfelet.

Azonban nem csak ezekért a játékosokért izgulhatnak s szegediek szurkolói, hiszen az együttes ifi-csapatából - amely második helyen áll a bajnokságban - négy játékos is bekerült az ifi-válogatottba. A németországi Eb-selejtezőre készülő magyar együttesbe Pásztor Imre kapus, Árpási Patrik beálló, Urbán Egon szélső és Mezei Richárd Bendegúz kapott meghívót Gyurka János szövetségi kapitánytól.

Amint arról a szegediek honlapja beszámolt, a magyar alakulat pénteken a portugálok ellen kezd, szombaton a finnek, míg a befejező napon, vasárnap, a házigazda németek lesznek az ellenfeleik. A csoportból az első két helyezett jut majd tovább.

Eközben ismertté vált az EHF-kupában a szegediek meccseinek időpontja. A nyitófordulóban, február 9-én (vasárnap) a francia Nantes együttesét fogadják az újszegedi sportcsarnokban. Három nappal később a svéd Kristianstadhoz látogatnak, míg február 22-én vagy 23-án Eperjesen lépnek pályára a Tatran Presov vendégeként.

Március 12-én a Tatran elleni hazai visszavágó jön a sorban, míg egy héttel később Nantesban játszik Juan Carlos Pastor együttese. A sort március 29-én a Kristianstad elleni hazai meccs zárja.

Emellett természetesen a bajnokság küzdelmei is folytatódnak, ahol a Szegednek tartania kell eddigi hibátlan formáját, mert csak így lehet esélye, hogy jövőre ismét a Bajnokok Ligájában indulhasson. Az elmúlt napokban ugyanis eldőlt, hogy a következő szezonban ismét csak egy csapat képviselheti Magyarországot alanyi jogon a férfiakat a BL-ben.

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) klubrangsorában ugyanis nők a másodikról az első, a férfiak a hetedikről a hatodik helyre ugrottak. A 2010/11, 2011/12 és 2012/13-as szezon eredményeinek összesítése alapján a nők előrelépéséhez jelentősen hozzájárult a Győri Audi ETO KC tavalyi Bajnokok Ligája-sikere. A férfiaknál az első öt sorrendje változatlan, a magyarok az oroszokkal cseréltek helyet a hatodik-hetedik pozícióban.

Az EHF keddi közleménye szerint a 2014/15-ös kiírásban a női mezőnyben Magyarország két-két csapatot indíthat a BL-ben, illetve az EHF Kupában, és egyet a KEK-ben. A férfiaknál 1 BL- és három EHF Kupa-jog illeti a magyarokat. Amennyiben magyar klub megnyeri valamelyik sorozatot, esetleg szabadkártyát kap, akkor nőhet a résztvevők száma.

A szegediek rutinos Eb-szereplőként várhatják a dániai tornát

2014.01.03. 08:03 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Zubai_Szabolcs_jpg.jpegA magyar kézilabda-válogatott január 3-tól Gyöngyösön a Provident Kupán tartja főpróbáját a 12-én kezdődő dániai Európa-bajnokság előtt. Mocsai Lajos szövetségi kapitány még a torna előtt 21 tagúra szűkítette keretét, melyben a legtöbben, szám szerint hatan a bajnoki listavezető Pick szegedet képviselik.

A két kapus (Mikler Roland és Tatai Péter) mellett a keret tagja még a jobbátlövő Ancsin Gábor, a beálló Zubai Szabolcs, a balátlövő Ilyés Ferenc, valamint a balszélső Vadkerti Attila. Közülük egyedül Tatai az, aki még nem szerepelt Európa-bajnokságon. A rutinos kapus többször is a legutolsó keretszűkítésnél maradt ki

A legrutinosabb Eb-résztvevőnek Ilyés számít, aki már tíz évvel ezelőtt a 2004-es tornán is részt vett. Az akkori csapatból rajta kívül mindössze hárman maradtak.

A két évvel későbbi Svájcban megrendezett tornán már Zubai és Mikler is részt vett, igaz akkor még csak harmadik számú kapusnak számított a jelenlegi elsőszámú hálóőr. Zubainak az volt az első felnőtt világversenye és egy gólt szerzett (Izland ellen) a csoportkörben kiesett és a 13. helyen végzett magyar együttesben.

A 2008-as Eb-t Norvégiában rendezték, ahol a magyar válogatott beállítva addigi legjobb eredményét a középdöntőig menetelt. A csoportküzdelmekben az első helyen jutott tovább, megelőzve a spanyolokat és a németeket is. Holtverseny volt a csoport végeredménye, mert mindegyik csapat négy ponttal állt, de a magyar csapatnak volt a legjobb gólkülönbsége.

A középdöntőben azonban a második csoportból nem sikerült a továbbjutás, hiszen ahhoz az első kettő hely valamelyikén kellett volna végezni. Első mérkőzésen döntetlen született a svédek ellen, azután vereség Izlandtól végül pedig győzelem a franciák ellen. Így a magyarok a negyedikek lettek. Összességében a nyolcadik helyen fejezték be a tornát, ezzel az eredménnyel pedig a második legjobb magyar férfi kézilabda-eb szereplést érték el.

A tornán Ilyés (akkor még veszprémi játékosként) remekelt, hiszen a csoportkörben a spanyoloknak 7, míg a negyeddöntőben a címvédő franciák elleni győzelem alkalmával 9 gólt szerzett. Emellett a németeknek is szórt négyet és a beloruszok sem úszták meg 5 gól alatt. Ugyanakkor Zubainak sincs oka szégyenkeznie teljesítménye miatt, hiszen második számú beállóként egy meccs kivételével valamennyi ellen fél ellen szerzett gólt.

A következő, 2010-es eb-re is kijutott a magyar válogatott, ahol a franciákkal, a spanyolokkal és a csehekkel került egy csoportba. Az első mérkőzésen a franciák ellen rögtön nagy meglepetés született a tornán, hiszen a magyar csapat döntetlent játszott a vb- és olimpiai címvédő franciák ellen. A meccs 16-16-os félidő után 29-29 lett. Ilyés Ferenc szerezte a csapatból a legtöbb gólt, hetet. A folytatás már nem sikerült ilyen jól, hiszen a spanyoloktól és a csehektől is kikaptunk, így csalódást keltve nem jutottunk be a középdöntőbe, azaz a legjobb tizenkettő közé sem, végül összesítésben a 14. helyen zártuk az ausztriai tornát.

A két évvel ezelőtti tornán már Ancsin és Vadkerti is kerettag volt, és szerepelt abban a magyar együttesben, amely egy roppant nehéz csoportból (Oroszországgal, Spanyolországgal és Franciaországgal) csoportmásodikként jutott a középdöntőbe. Az oroszok és a spanyolok elleni döntetlen után a címvédő franciák ellen kellett kiharcolni a továbbjutást, és a kapuban parádézó Fazekas mellett a hat gólig jutó Zubai vezérletével sikerült legyőzni őket.

A középdöntőben aztán két vereség mellett csak egy döntetlen jutott, így végül a csoportjában a negyedik helyen végzett, összesítésben az Eb nyolcadik helyén zárt a magyar együttes.

Hat szegedivel vághat neki a kézilabda Eb-nek a magyar csapat

2013.12.28. 09:40 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

válogatott.jpgMiközben az emberek többsége még a halászlé-töltött káposzta-bejgli hármas okozta túlsúly ledolgozásán gondolkozik, a férfi kézilabda-válogatott tagjai már a tettek mezejére léptek. December 27-től ugyanis a Magyarországon játszó játékosok elkezdik a felkészülést a január 12. és 26. közötti dániai Európa-bajnokságra. A Bundesligában játszó Mocsai Tamás és Putics Barna csak január 2-án csatlakozik a többiekhez.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány még az ünnepek előtt huszonnyolcról 22 fősre szűkítette a keretet, és hat Pick Szeged játékossal kezdi meg a felkészülést. Még az idei évben két edzőmeccs vár a játékosokra, december 29-én és 30-án, Szigetszentmiklóson Bahrein válogatottjával csapnak össze.

A szövetségi kapitányoknak 24 órával a torna első mérkőzése előtt, azaz január 11-én este nyolc óráig kell kijelölniük a 16 fős csapatokat. Az Eb alatt kétszer lesz lehetőségük cserélni, a csoportküzdelmeket követően két, míg a középdöntő után egy változtatásra nyílik lehetőségük. A hátralévő bő két hétben még sok minden történhet, de a jelenlegi állás szerint a hat szegedi játékos helye biztosnak tűnik a szűkebb keretben is.

Abban ugyanis nincs vita, hogy jelenleg Mikler Roland és Tatai Péter a két elsőszámú jelölt a kapusposztra, miként Vadkerti Attila helye is megkérdőjelezhetetlen a bal szélen. Szintén biztosra vehető a beállós pozícióban Zubai Szabolcs helye, de komoly összegben mernénk rá fogadni, hogy a két átlövő, Illyés Ferenc és Ancsin Gábor is tagja lesz a szűkített keretnek.

Egy biztos, a szegedi játékosok nagyszerű hangulatban kezdhetik meg a felkészülést a kontinensvetélkedőre, hiszen egyedüli csapatként, száz százalékos teljesítménnyel állnak a bajnokságban és az EHF Kupában is sikerrel vették az első akadályt.

A dániai versenyen azonban nehéz dolga lesz az olimpiai negyedik válogatottnak, hiszen roppant erős négyesbe került. Miklerék a spanyol, az izlandi és a norvég csapattal szerepelnek azonos csoportban.

A spanyolok a sérült Sterbik Árpád kivételével szinte a teljes világbajnok együttesükkel készülnek a tornára, míg az izlandiakat minden bizonnyal fűti a visszavágás az olimpiai negyeddöntőben kétszeri hosszabbítás után elbukott találkozóért. A csoport leggyengébbjének tartott norvégok pedig kijelentették, a magyar és az izlandi együttes ellen érzik azt, hogy reális esély mutatkozik a pontszerzésre.

A magyar együttes Eb-meccsei:

1. forduló (január 12.)

Spanyolország–Magyarország 18.15

2. forduló (január 14.)

Magyarország–Izland 18.00

3. forduló (január 16.)

Magyarország–Norvégia 20.15

Jövőre is csak egy magyar csapat indulhat a BL-ben

2013.12.24. 09:40 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

tatai_delmagyar.hu.jpgJelenleg szünetel a férfi kézilabda bajnokság, de a Pick Szeged játékosai közül se pihenhet mindenki, hiszen a keret egy részére január elején Európa-bajnokság vár Dániában. Mocsai Lajos szövetségi kapitány a hét elején kihirdette bő keretét, melyet 24 órával a torna első mérkőzése előtt, azaz január 11-én este nyolc óráig kell leszűkítenie 16 főre.

A kontinensviadal alatt kétszer lesz lehetősége cserélni a szakembernek, a csoportküzdelmeket követően kettő, míg a középdöntő után egy változtatásra nyílik majd lehetősége. Mocsai Lajos együttese a spanyolokkal, az izlandiakkal és a norvégokkal szerepel egy csoportban.

A bő keretbe a két kapuson Mikler Rolandon és Tatai Péteren kívül még őt szegedi játékos (Ancsin Gábor, Balogh Zsolt, Zubai Szabolcs Ilyés Ferenc és Vadkerti Attila) kapott meghívót.

Miközben a játékosok egy része pihen, mások a kontinensvetélkedőre készülnek, a klub vezetőire is mozgalmas napok várnak. A Magyar Kupában a Csurgó vagy a Balatonfüred vár a szegediekre, de talán ennél is fontosabb, hogy a bajnokságban tudják tartani eddigi formájukat, hiszen a Bajnokok Ligájában a következő szezonban is csak egy csapat indulhat alanyi jogon.

Összesen kilenc magyar klub indulhat a kézilabda európai kupák 2014/2015-ös szezonjában az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) közlése szerint. Az elmúlt három szezon eredményei alapján összeállított rangsorban Magyarország a nők között az 1., a férfiak között a 6. helyen áll – mindkét szakágban egy-egy pozíciót javítva az előző esztendőhöz képest - olvasható az MKSZ hivatalos honlapján.

Az új szabályzat szerint a férfi Bajnokok Ligájában immár csak a ranglista első két helyezettje (Németország és Spanyolország) indíthat 2-2 együttest, azonban az egy csapatot indítók az EHF-nél kérhetik 2. csapatuk besorolását a BL szabadkártyás selejtezőjére. Az új rangsor szerint Magyarország a férfiak versenyeiben 1 Bajnokok Ligája-főtáblás, valamint 3 EHF-kupa hellyel rendelkezik, míg a nők között 2 BL-, 1 KEK- és 2 EHF-kupa csapatot indíthat. Amennyiben bármelyik sorozatot magyar csapat nyerné a 2013/2014-es szezonban, az adott sorozatban mindenképpen elindulhat, az összesen európai kupaporondra lépő csapatok száma azonban ezzel nem nőhet.

Változik a női Bajnokok Ligája kiírása is 2014/2015-ben, hiszen a selejtezőket a mostani rendszerhez hasonlóan 16 csapatos főtábla (4, egyenként 4 csapatos csoportokkal) és 8 csapatos középdöntő követi, a középdöntőből azonban valamennyi csapat a negyeddöntőbe jut, és a csoportelsők a csoportnegyedikekkel, a csoportmásodikok a csoportharmadikokkal oda-visszavágó alapon játszanak a négyes döntőbe jutásért.

Az EHF klubranglistája:

Férfiak:
1. Németország 160 p (2 automatikus induló hely a Bajnokok Ligájában)
2. Spanyolország 114 p (2 automatikus induló hely a Bajnokok Ligájában)
3. Franciaország 77 p
4. Dánia 63 p
5. Szlovénia 58 p
6. Magyarország 46 p
7. Oroszország 42 p
8. Svájc 35 p
9. Horvátország 34 p
10. Macedónia 31 p

Nők:
1. Magyarország 110 p (2 automatikus induló hely a Bajnokok Ligájában)
2. Dánia 86 p (2 automatikus induló hely a Bajnokok Ligájában)
3. Norvégia 84 p

A Pick Szeged idén letaszíthatja trónjáról a Veszprémet

2013.12.15. 15:42 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

letöltés.jpgSzombaton lejátszotta utolsó idei bajnoki mérkőzését is a Pick Szeged kézilabdacsapata. Juan Carlos Pastor együttese a Balatonfüredet is le tudta győzni, így sorozatban 16. bajnokiját is megnyerte, tétmeccsen pedig 20 mérkőzés óta veretlen. A Pick idén eddig kiválóan szerepel, olyannyira, hogy többen már úgy gondolják, esélyük van arra, hogy letaszítsák trónjáról a rivális Veszprém együttesét.

Idén összesen 26 bajnokit játszott a szegedi csapat, ebből 23-at megnyert. Mindhárom vereséget (egyet tavasszal az alapszakaszban, kétszer pedig a bajnoki döntőben) a Veszprémtől szenvedték el, de más ellenfelük egyelőre nincs itthon.

Ugyanakkor a nyári átalakításnak és erősítéseknek köszönhetően, idén elképzelhető, hogy Vadkertiék megdöntik a Veszprém „egyeduralmát”, és megszerezik a klub harmadik bajnoki címét. Amíg tavaly – reálisan nézve – csak álomszerű volt, hogy el lehet kapni a veszprémieket a bajnoki illetve kupadöntőben, addig idén reális lehetőség mutatkozik, hogy legalább az egyik trófeát begyűjtse a Pick.

Erre nem csak az szolgálhat alapul, hogy az alapszakasz szegedi összecsapásán egy góllal jobbnak bizonyultak Nagy Lászlóéknál, de az is bizakodásra adhat okot, hogy minden más ellenfelüket – ha nem is mindig sziporkázó játékkal -, de magabiztosan győzték le. A csapatok többsége már annak örült, ha megúszta tízgólos vereséggel. Amíg tavaly akadtak „nyögvenyelős”, egy-két gólos sikerek, idén a – a Veszprémet leszámítva -, a legutóbbi, Tatabányán aratott ötgólos győzelem volt a „legszorosabb”.

Amíg tavaly a szegediek megelégedtek a győzelemmel, idén többször is „erődemonstrációt” tartottak. Ennek oka lehet a nyáron érkezett spanyol kontingens – élén a vezetőedző Juan Carlos Pastorral -, de lehet a dac is annak okán, hogy hosszú évek után idén nem indulhatott a Bajnokok Ligájában az együttes.

Ugyanakkor a sok szerzett gól mellett az sem elhanyagolható teljesítmény, hogy az őszi szezon eddigi 16 meccsén a szegediek kapták a legkevesebb gólt. Ezen persze nincs is mit csodálkozni, hiszen két válogatott – és a világ legjobbjai közé tartozó - kapus védi a kapujukat, ráadásul Pastor mester szisztémája a kőkemény védekezésen alapul.

A Balatonfüred elleni meccs után közel egyhónapos szünet következik a bajnokságban, de a Pick csak február 1-én játssza első meccsét, hiszen több játékosa is alapembernek számít a január 14-e és 26-a között, Dániában megrendezésre kerülő férfi kézilabda Európa-bajnokságon szereplő magyar válogatottnak.

Jótékonysági meccsel zárja hazai szereplését a Pick Szeged

2013.12.07. 13:35 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

tatai_delmagyar.hu.jpgSzombaton 18 órakor utolsó hazai meccsét játssza 2013-ban a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. A meccs azonban nem csak azért lesz érdekes, mert egy fantasztikus őszi szezon hazai zárását jelenti. Juan Carlos Pastor együttese ugyanis egyedüli veretlenként vezeti a bajnokságot és az EHF Kupában is bejutott a csoportkörbe. A találkozó – melyre a belépő 100 forintba kerül - jótékony célt is szolgál.

Mint arról a szegediek honlapja beszámolt, a férfi kézilabdacsapat vezetése úgy döntött, hogy 2013 utolsó hazai bajnokija a jótékonyság jegyében zajlik majd. A szombaton 18 órakor kezdődő, Győr elleni találkozón lesz Pick Mikulás, a szurkolók gyerekei futnak majd be a bemutatáskor a szegedi játékosokkal, és amit mindenki vár és a meccs mellett valószínűleg a délután leglátványosabb attrakciója lesz, immár ötödik alkalommal lesz plüssállat dobás a kezdő sípszó előtt.

Készülnek a drukkerek, a népszerű vezérszurkoló, Cattani a csapat Facebook-oldalán egy hatalmas macival népszerűsíti az eseményt. A plüssök mellett mesekönyvet is várnak a szervezők, amelyet jótékonyságra ajánlanak fel, és többek között a Délmagyarország-Rotary Adventen december 12-én Vadkerti Attila csapatkapitány adja át.

A meccsen a Tappancs Alapítvány naptárát is megvásárolhatják a nézők, a 2014-es falinaptáron a Pick Szeged játékosai láthatók a menhely kutyáival, macskáival.

Az ünnepi hangulat mellett természetesen a győzelem a kötelező feladat kategóriába tartozik, hiszen a montenegrói szélsőn, Marko Laszicán kívül minden játékos egészséges. Tatai Péter számára különleges a bajnoki, hiszen a válogatott kapus szülővárosa csapata ellen lép pályára. Idegenben 31–19-re nyert a Pick, Ancsin hatszor, míg Mindegía és Larholm ötször-ötször vette be a győriek kapuját.

A Pick remek szériában van, a kétszeres magyar bajnok új klubcsúcsot állított fel, hiszen zsinórban 17 győzelmet aratott. A Győr elleni összecsapás azonban még nem az utolsó idén, hiszen hogy a jövő héten két komoly meccs vár a csapatra, előbb szerdán Tatabányán, majd szombaton Balatonfüreden.

Első nemzetközi kupasikeréért indul harcba a Pick Szeged

2013.11.20. 08:49 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

letöltés.jpgMint arról a molcsapat.hu kézilabda blogjában már beszámoltunk, a Pick szeged együttese ezen a hétvégén az EHF Kupában a portugál Benficával találkozik. A szegediek számára talán szokatlan, hogy idén nem a Bajnokok Ligájában szerepelnek, de mint korábban utaltunk rá, számos siker fűződik a nevükhöz a „kisebb” kupasorozatokban is.

Legutóbb 1996-nál hagytuk abba, amikor is a szegediek megszerezték történetük első bajnoki címét. Itt a csoportkört túlélték, de az egyenes kieséses szakaszban jött a már akkor is bombaerős Barcelona és megálljt parancsolt.

A 97-98-as kupasorozatban a City Kupa jutott osztályrészül a szegedieknek, ahol a horvát Metkovic Razvitak, a francia Paris St. Germain kiverése után a német TuS Nettelstedt e.V. jelentete a végállomást a negyeddöntőben. Egy évvel később ugyanez volt a „koreográfia”, csak a németek elleni negyeddöntőig ezúttal belga és ukrán riválison keresztül jutottak el. 

Az 1999-2000-es kupasorozatban az EHF Kupában a svéd Alingsas HK nem jelentett gondot, de a 16 közé jutásért a norvég Viking Stavanger idegenben lőtt több góllal kiverte a Tisza-parti együttest. Egy évvel később ugyanebben a sorozatban már a negyeddöntőig menetelt Kővári Árpád együttese, amely török és orosz riválisát kiverve, a legjobb nyolc között a spanyol Bidasoa Irun ellen búcsúzott.

A 2001-2002-es sorozatban a harmadik fordulóban kapcsolódtak be az EHF Kupába a szegediek, akiknek ez akkor a végállomást is jelentette, hiszen a spanyol Galdar összesítésben egy góllal jobbnak bizonyult. A 2002-03-as év volt eddig az utolsó, amikor nem a Bajnokok Ligájában indult az együttes.

Ebben az évben a KEK-ben a negyeddöntő volt a végállomás. Addig a dallamos nevű holland De Groot Groep E&O együttesét és a szlovák Tatran Presovot kettős győzelemmel búcsúztatták, a legjobb nyolc között viszont a német Lemgo tett így a szegediekkel.

Azóta csak a BL-ben érdekeltek a szegediek, ahol sokszor a szerencse sem volt velük, hiszen többször is „halálcsoportba” kerültek, de az esetek többségében túlélték a csoportkört és a legtöbbször a negyeddöntő jelentette a végállomást.

Most viszont bízhatunk benne, hogy a nyáron alaposan megerősített együttes – amely a bajnokságban még veretlen – az EHF Kupában bizonyít és megszerzi története első nemzetközi kupagyőzelmét. Ehhez az első lépést Portugáliában kell megtennie.

A szegediek már korábban is bizonyították, van élet a BL-en túl is

2013.11.17. 11:00 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

0000001sulc.jpgA Pick Szeged kézilabdacsapata a jövő hét végén a Benficát fogadja az EHF Kupában. A továbbjutásra egyértelműen esélyesek a szegediek, ugyanakkor szurkolóiknak biztos furcsa lesz, hogy hosszú évek után nem a Bajnokok Ligájában szerepelnek kedvenceik.

Megnéztük, milyen sikerrel szerepeltek eddig a szegediek, ha nem a legrangosabb európai sorozatban voltak érdekeltek. Legelőször az 1977-78-as idényben szerepeltek a nemzetközi porondon, mint friss kupagyőztesek, a KEK-ben indulhattak. Rögtön „belenyúltak” hiszen a Barcelonát kapták, melyet akkor még sikerült búcsúztatniuk. A negyeddöntőben azonban a lengyel Anilana Lódz egy góllal jobbnak bizonyult.

A következő nemzetközi szereplésre négy évet kellet várni, ismét a KEK-ben voltak érdekeltek a Tisza-partiak, akik a nyolcaddöntőben a dán KFUM Fredericiát, az negyeddöntőben pedig az NDK-s SC Leipziget búcsúztatták. Az elődöntőben aztán a szovjet SZKA Minszk nem adott kegyelmet és az első meccs egygólos veresége után 18 gólos verést mért a szegediekre.

Egy évvel később ismét KEK és ismét az elődöntő a végállomás. Addig kiverték a csehszlovák VSZ Kosice és a dán Helsingör csapatát, a legjobb négy között azonban a jugoszláv Doboj egy góllal jobbnak bizonyult.

A 84-85-ös szezonban egy új sorozat, a IHF kupa került a képbe, ahol a dallamos nevű Balonmano Recnisa Alicante már a nyolcaddöntőben megálljt parancsolt, miként egy évvel kélsőbb ugyanebben a kupában és ugyancsak a nyolcaddöntőben a csehszlovák Slavia Praha jelentette a véget.

Az ezt követő három kupaindulásra nem igazán lehetnek büszkék a szegediek, hiszen 87-ben, 90-ben és 92-ben is az IHF Kupa selejtezője jelentette a végállomást, sorrendben a bolgár Dimitrov Szófia, a román Nagybánya és a szintén román Steaua Bukarest is kiverte a magyar együttest már a sorozat legelején.

Az 1993-94-es kupakaland viszont az egyik legnagyobb siker a szegedi kézilabdázás történetében. A KEK-ben egészen az elődöntőig menetelt Kővári Árpád együttese. A 16 közé jutásért az ukrán Swetotechnik Brovary-t, a nyolc közé jutásért a finn BK 46 Karis-t, míg a negyeddöntőben az izlandi Selfoss-t búcsúztatták. Az elődöntőben aztán a Barcelona kettős győzelemmel kvalifikálta magát a döntőre.

Egy évvel később az EHF Kupában a ciprusi Grammar School Nicosia és a francia Montpellier sem okozott gondot, a negyeddöntőben azonban az orosz Polyot Cheljabinsk több, idegenben lőtt góllal kiverte a Szegedet.

Egy évvel később a City Kupában ismét az elődöntőig menetelt az akkor már Skaliczki László által irányított alakulat. A török Besiktas Istambul, a német Niederwürzbach és a horvát sisak sem jelntett gondot, de az elődöntőben a szintén német Hameln kettős győzelemmel jutott tovább.

Így érkeztünk el az 1996-97-es évhez, amikor is története során először a BEK-ben volt érdekelt a Pick Szeged. Azonban addig, amíg állandó szereplő lesz, még számos kupakalandon kell átesniük, ez azonban már a következő rész tartalma.

Tatai: élveztem a védést, örültem a játéknak

2013.11.07. 11:03 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

tatai_delmagyar.hu.jpgA hétvégén magyar férfi kézilabda-válogatott 29-24-re kikapott a világbajnok spanyoloktól a januári Európa-bajnokságra készülő csapatok barátságos mérkőzésén Debrecenben. A magyar együttes kapuját a Pick szeged két kapusa, Mikler Roland és Tatai Péter védte.

Az elmúlt két év világversenyein minden alkalommal egy csoportban szerepelt a két válogatott, de a legutóbbi Európa-bajnokságon, az olimpián, és az idei világbajnokságon is spanyol siker született. Talán már senki sem csodálkozik, hogy a két együttes azonos csoportban szerepel majd a januári kontinensviadalon is.

Mikler a mérkőzés előtt úgy fogalmazott, talán most közelebb kerülhetünk hozzájuk, hiszen lassacskán csak megismerjük őket. Azt biztosan látjuk és többen a bőrünkön is érezzük, hogy a spanyolok teljesen más taktikával, mentalitással lépnek pályára, mint mi" - mondta a szegedi hálóőr a magyar szövetség honlapján. Hozzátette, mivel egyre több spanyol játszik az NB I-ben, ez nagy segítség lehet számunkra.

A szegediek másik kapusa Tatai Péter - aki Mikler kisebb sérülése miatt védett a találkozó elején – elmondta, nehéz volt eldönteni, hogy gálameccset vagy felkészülési mérkőzést játszanak, ugyanakkor a Főnix-csarnokban helyet foglaló 6500 néző olyan hangulatot teremtett, mint ha világbajnoki döntő lenne.

„A pénteki zártkapus tréning inkább volt gyakorlás, hiszen megítélésem szerint szombaton mindkét oldalról mindenki beleadott mindent” – mondta Tatai a sportnapilapnak. Véleménye szerint a mérkőzés jelentős állomás volt az Európa-bajnoki felkészülésben. Látszik, hogy jó úton járunk, ugyanakkor tisztában van vele, vannak még hibák.

Ezt elsősorban annak tudta be, hogy fáradt játékosok érkeztek az összetartásra. Súlyos hibák ugyan nem voltak, mégsem voltak a topon. Hiába tettek meg mindent a győzelemért, a hajrára nem maradt erejük. Úgy véli, ha ez nem így lett volna, akkor a győzelem is meglehetett volna.

„Sajnáltam Rolit, hogy a bemelegítésnél megsérült, de örültem a lehetőségnek. Ennek ellenére az elején 10 percig „beragadtam”, utána viszont élveztem a védést, nagyon örültem a játéknak” – mondta a lapnak Tatai, aki elismerte, rég védett ehhez hasonló nagy iramú mérkőzésen.

Ez igaz, hiszen a hazai bajnokságban a Veszprémen kívül nincs igazán komoly ellenfele a Pick Szegednek. Ennek megfelelően vezetik is a bajnokságot, viszont a spanyolok elleni kiélezett meccshez hasonlóra valószínűleg csak az EHF Kupában lesz lehetőségük.

Tatai szerint viszont kellenek az ilyen meccsek, hogy visszajöjjön számára a meccsrutin, hiszen az állóképesség és a biztonságérzet kell a bajnokságra is, melyben komoly céljai vannak a Tisza-parti együttesnek. 

(Fotó:delmagyar.hu)

Mikler: A világ egyik legjobb csapatát legyőzni nagy boldogság

2013.10.29. 09:40 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

válogatott.jpgA Pick Szeged hatalmas csatában, 23-22-es győzelmet aratott a bajnoki címvédő Veszprém ellen a férfi kézilabda NB I rangadóján. A hazaiak az első félidőben már hat góllal is vezettek, de a BL-ben menetelő veszprémiek egyenlíteni tudtak. A hajrában azonban ismét előnybe került Juan Carlos Pastor együttese, és ezt sikerült a meccs végéig megtartania.

A mérkőzés egyébként egy kiemelkedően magas színvonalú és tempójú összecsapás volt, hatalmas taktikai csatával fűszerezve. A szegediek sikeréhez nagyban kellett az első félidő végén látott hatékony védekezés, melynek eredményeként a veszprémiek a 18. perc után nem tudtak gólt lőni.

A Veszprém azonban innen is vissza tudott kapaszkodni, de a Pick nagyságát és tökéletes mentális állapotát mutatja, hogy nem rogyott meg, és Mikler parádés védéseivel, illetve Ancsin feltartóztathatatlan játékával a maga javára tudta fordítani a találkozót és összességében teljesen jogosan verte meg a címvédőt.

A találkozó után a csapat beállósa Zubai Szabolcs az NSO tv-nek elmondta, a legfontosabb, hogy otthon tartották a győzelmet. „Boldogok vagyunk, hiszen nagyon készültünk erre a meccsre. Mindenki hitt benne ez látszott is a csapaton, nagyon küzdöttünk, akartunk, hajtottunk. Örülök, hogy a végjátékot is bírtuk és nem engedtük ki a győzelmet, úgy gondolom megérdemeltük.

A válogatott alapembere kiemelte, igazából most lenne jó játszani a Bajnokok Ligája selejtezőt és a BL-meccseket. Úgy véli ennyi idő kellett nekik, hogy látható legyen az előrelépés, de tisztában van vele, még ez sem az igazi.

A két gólig jutó, és emellett remekül védekező Illyés Ferenc is úgy véli jól játszottak, ugyanakkor elismerte, félt, hogy nem fogják bírni végig erővel, hiszen a Veszprém jobban hozzá van szokva az ilyen kiélezett meccsekhez. „Sikerült nyerni, ami óriási dolog, hatalmas csapatküzdelem volt a részünkről. Mindenki hozzátett valamit akár elől, akár hátul. Azonban nem szabad ebből nagy következtetéseket levonni, nagyon sok munka vár még ránk” – mondta a szegedi szurkolók Fecója.

A szokás szerint remeklő Mikler Roland elmondta, ha reálisak akarnak maradni, nem ez volt a papírforma. A győzelemhez kellett, hogy mindenki extázisban játsszon. „Olyan védekezés volt előttem, amit idén még nem láttam, lehet, hogy minden héten a Veszprémmel kellene játszanunk, hogy ez meglegyen rendszeresen” – mondta a válogatott elsőszámú kapusa.

Elmondta, jó lenne ezt a formát tartani, hiszen nehéz időszak volt az elmúlt két hét, amikor nem játszottak meccset, csak edzések voltak programon. „Próbáltunk pontosítani azokon, amik nem mentek, és ez hellyel-közzel sikerült. A végén nem adtuk fel ez fontos lehet a folytatásban, hiszen a világ egyik legjobb csapatát legyőzni nagy boldogság” – mondta Mikler. 

A bajnokság végkimenetelét is befolyásolhatja a hétvégi Szeged-Veszprém

2013.10.24. 07:59 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

letöltés.jpgMozgalmas hét a mostani a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata számára. Kedden Bécsben sorsoltak az EHF-kupában, kiderült ki lesz az ellenfelük a legjobb 32 között, míg szombaton 16 órakor játsszák a bajnokság csúcsrangadóját, ekkor fogadják ugyanis a bajnoki cím másik nagy várományosát a rivális MKB-MVM Veszprém együttesét.

Juan Carlos Pastor együttesének szerencséje volt a sorsolásnál, hiszen előzetesen a skandináv és a francia csapatokat szerették volna elkerülni a legjobb harminckettő között. Ez sikerült is, hiszen Vadkertiék a portugál Benfica ellen csatáznak.

Az első mecset idegenben vívják, várhatóan november 23-án vagy 24-én, míg a visszavágót november 30-án vagy december 1-jén rendezik az újszegedi sportcsarnokban. Ez lesz egyébként a szegediek első nemzetközi meccse portugál együttes ellen. Talán nem kiabáljuk el, de sima szegedi továbbjutásra tippelünk.

A hétvégi bajnoki azonban már nem lesz ennyire sima, még annak ellenére sem, hogy a csongrádiak remekelnek a bajnokságban. Eddig hibátlanul menetelnek és a legszorosabb meccsüket a Gyöngyössel vívták, ezt „csak” hat góllal nyerték. Ugyanakkor öt találkozón is tízgólosnál nagyobb különbséggel verték riválisukat.

A Veszprém elleni összecsapás azonban nem csak egy bajnoki a sok közül, hiszen ennek végeredménye alaposan befolyásolhatja a döntő végeredményét is. Jelen állás szerint ugyanis kisebb csodára lenne szükség, hogy ne ez a két csapat találkozzon a bajnoki fináléban is.

Az idei kiírásban az 1–6. helyezett csapatok az alapszakasz befejezése után rájátszásos rendszerben folytatják, az első két helyezett kiemelt, míg a harmadik a hatodikkal, a negyedik az ötödikkel játszik az egyik fél második győzelméig tartó párharcot. A győztesek szintén két győzelemre menő elődöntőt vívnak az alapszakasz első két helyezettjével. A győztesek az aranyéremért, a vesztesek a bronzéremért folytathatják, két győzelem eléréséig. Azonban aki az alapszakaszban előrébb végez, az kezdheti otthon a párharcot, és ha két meccs után döntetlen az állás, akkor a harmadik, mindent eldöntő találkozónak is ő adhat otthont.

A szegedieknek sokáig még otthon sem sikerült megtörni a Veszprém egyeduralmát, az elmúlt két évben azonban az alapszakaszban egyaránt hazai siker született a csongrádi megyeszékhelyen.

Tavaly Larholm és Sulc 8-8 góljának is köszönhetően meglepően simán, 31-24-re nyert a szegedi gárda a Nagy Lászlóval megerősített veszprémiek ellen. A 2011-12-es szezonban Buday volt a főszereplő, elsősorban az ő pazar játékának köszönhetően győzött az akkor még Skaliczki László által vezetett együttes 24-23-ra.

Ezt megelőzően azonban három éven át a veszprémiek örülhettek, (35–36, 30–36, 26-30) míg a 2007-08-as szezonban döntetlennel zárult a derbi. 2007 tavaszán az utolsó fordulóban nyert a Pick 29-24-re, hogy azután a rájátszásban még háromszor legyőzze nagy riválisát, és megszerezze a klub történetének második bajnoki aranyát. Ezzel a koreográfiával valószínűleg most is kiegyeznének a szegedi szurkolók.

Egykori Pick Szeged edző irányítja a szerbeket a vb-n

2013.10.20. 16:05 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

0000001sulc.jpgA Szerb Kézilabda Szövetség (RSS) igazgatói bizottságának döntése értelmében a januári, Dániában sorra kerülő férfi kézilabda Európa-bajnokságon Vladan Matic ül majd a szerb válogatott kispadján, míg a nemzeti csapat sportigazgatója Dejan Perić lesz.

Az elkövetkező napokban a szövetség főtitkára megbeszéléseket folytat majd a szlovén Celjével, hogy Matic milyen feltételek mellett végezheti a szövetségi kapitányi munkát. A szerb szövetség a játékosként világ- és háromszoros Európa-bajnok, BL-győztes svéd Ljubomir Vranješt szerette volna a kispadon látni, azonban a német Flensburg vezetői nem engedték el.

A 43 éves Matic a jugoszláv válogatott tagjaként az 1999-es és a 2001-es világbajnokságon is bronzérmes volt. Játszott és edzősködött Szegeden, de irányította a Ferencvárost, és Csoknyai István szövetségi kapitány segítőjeként a magyar válogatottnál is dolgozott segédedzőként.

A szerb válogatott október végén kezdi meg a felkészülést a kontinensbajnokságra, amikor két mérkőzést is játszik Csehország ellen. Szerbia a londoni olimpián a 9. lett, míg az idei spanyolországi világbajnokságon a 10. helyen végzett. A szerbek eddig hét világbajnokságon szerepeltek, és ezalatt kétszer szereztek bronzérmet, és Matic mindkét együttesben szerepelt.

Matic 31 évesen, 2001. június 7-én érkezett a Pick Szeged kézilabda-csapatához a jugoszláv Partizan Beogradból. A szurkolók által csak Matkénak becézett sportoló játékosként öt és fél, edzőként két és fél évet töltött el a csapatnál. 2007-ben szezon közben vette át a csapatot, és vezérletével szárnyakat kapott a szegedi együttes, az elődöntőben a Dunaferrt, a döntőben pedig az örök rivális MKB Veszprémet legyőzve megszerezte a klub történetének második, mindmáig utolsó bajnoki címét.

A Tisza-parti együttes Matic közel három éves munkássága alatt egy bajnoki és egy magyar kupa-győzelmet könyvelhetett el két bajnoki ezüst, egy kupa-ezüst és egy szuperkupa-ezüst mellett. A szakember ezzel az eredménysorral minden idők egyik legsikeresebb szegedi trénerének számít.

A 2007-2008-as BL-kiírásban az első csoportkörön veretlenül, 6 mérkőzésen 6 győzelemmel jutott túl a Matic-csapat. Ilyen eredményt még sohasem ért el szegedi együttes. A 2008-2009 szezon már nem volt ennyire sikeres, „csak" két ezüstérem jutott a csapatnak, a Veszprém mindkét fronton – bajnokság és kupa – megelőzte a Szegedet.

A következő szezonban 2009. október 22-én, egy Kecskemét ellen elszenvedett súlyos (40-32) és nem várt vereséget követően a szegedi kézilabda-csapat és Vladan Matić közös megegyezéssel szerződést bontott egymással.

Pick Szeged: mitől másabb az EHF Kupa a BL-től?

2013.09.29. 14:26 | MOL Csapat Blog | 1 komment

0000001sulc.jpgA Pick Szeged kézilabdacsapata remekel a hazai bajnokságban, hiszen vezeti a tabellát. Ha ez így marad a bajnokság végéig, akkor jövőre ismét a Bajnokok Ligájában szerepelhetnek Vadkertiék. Idén azonban az EHF-kupában vitézkedhetnek a Tisza-partiak, ezúttal ezt a sorozatot mutatjuk be pár mondatban.

A Pick az elmúlt években állandó szereplője volt a legrangosabb sorozatnak, idén azonban – az európai kuparendszer átalakítása folytán – lemaradt erről. (Az esély megvolt, de a szegediek a selejtezőben alulmaradtak a Metalurg Szkopje ellen.)

Így idén „csak” az EHF Kupában tehetik magukat próbára a csongrádiak. De mi is pontosan ez az EHF Kupa? Szintén az Európai Kézilabda Szövetség égisze alatt rendezett sorozat. A kupa célja, hogy azok a csapatok, amelyeknek nem sikerült bejutniuk a Bajnokok Ligájába egy külön megmérettetésen vehessenek részt.

Ezt a kupasorozatot tartják a harmadik számú nemzetközi bajnokságnak - a Bajnokok Ligája, és a Kupagyőztesek Európa Kupája mögött. A kupa lebonyolítását eredetileg a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) intézte 1982-től és eszerint a kupa elnevezése is IHF-kupa volt, később, 1993-tól vette át a feladatokat az EHF, és ekkor kapta a jelenlegi nevét is.

A kupában a versengés a BL véghajrájához hasonlítható, hiszen végig az egyenes kiesés szabályai szerint zajlik. Minden fordulóban összepárosítják a csapatokat, amelyek oda-visszavágón döntik el a továbbjutás kérdését.

Az ilyenkor általános szabályok szerint a mérkőzéseken szerzett gólok összeadódnak, és az összesítésben több gólt szerző csapat juthat be a következő fordulóba. Amennyiben gólegyenlőség alakulna ki, úgy az a csapat kerül tovább, amelyik idegenben a több gólt szerezte. Ha így sem lehet dönteni, akkor a visszavágó után közvetlenül hétméteresekkel döntenek.

A sorozat az elmúlt években amolyan „német kisbajnokság” volt, hiszen a legutóbbi tíz kiírás alkalmával német együttes emelhette magasba a kupát. Hogy mennyire kisajátították maguknak, azt jól mutatja, hogy 2005-ben, 2006-ban, majd 2011-ben is német házi döntőt rendeztek. Magyar együttesnek eddig nem sikerült még a döntőig sem eljutni, bízunk benne, ez az állítás csak 2014 tavaszáig lesz igaz.

A nőknél ellenben már több alkalommal is sikerült megnyerni a trófeát. 1995-ben és egy évvel később a Debrecen nyert, majd 1998-ban a Dunaferrnek sikerült diadalmaskodnia. 2005-ben magyar házi döntőt rendeztek, melyen a Cornexi legyőzte a Győrt. Az eddigi utolsó magyar siker a Ferencváros nevéhez kötődik a zöld-fehérek 2006-ban a Podravka Koprovincia elleni kettős győzelemmel diadalmaskodtak.

Kik lehetnek a Pick szeged legnagyobb riválisai az EHF-kupában?

2013.09.18. 13:55 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

válogatott.jpgAz már korábban eldőlt, hogy a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a nemzetközi szereplését az EHF-kupában folytatja. A szegediek csak novemberben, a harmadik körben kapcsolódnak be a küzdelmekbe. Ez lesz egyébként az ötödik alkalom, hogy a Tisza-parti együttes ebben a sorozatban szerepel. Érdekesség, hogy az eddigi 18 meccsükön 11-szer nyertek, hétszer kikaptak, döntetlent még nem játszottak.

Sokan úgy vélik, az elmúlt években biztos Bajnokok Ligája résztvevőnek számító szegediek számára csak amolyan újgyakorlat az EHF-kupa. Azonban nem szabad elfelejteni, számos olyan együttes van a sorozatban, amelyik a legrangosabb európai kupában „edződött”, és a szegediekhez hasonlóan éppen csak lemaradt a BL-szereplésről.

Bízva abban, hogy a szegediek a végküzdelmekig harcban lesznek, megnéztük melyek azok a csapatok, amelyek – természetesen Juan Carlos Pastor együttese mellett – a végső győzelemre is esélyesek.

Az egyik ilyen az 1982-ben alapított francia Montpellier. Az együttes korábban több néven is szerepelt, a mai nevükön 1989-től szerepelnek a különböző bajnokságokban. A francia másodosztályt 1992-ben nyerték meg, azóta szerepel a csapat a francia élvonalban.

Az elmúlt 21 év során tízszer nyerték meg a francia bajnokságot, nyolcszor a Francia kupát, míg öt alkalommal diadalmaskodtak a Francia ligakupában. Legjelentősebb nemzetközi sikerüket éppen tíz éve érték el, amikor megnyerték a Bajnokok Ligáját.

A francia együttes a Szegeddel BL-selejtezőre kényszerült, a megszűnését bejelentő spanyol Atletico Madrid helyére. Sokáig úgy tűnt, hogy egy kétnapos selejtezőtornán döntenek a továbbjutókról, végül két egyenes kieséses párharcot rendeztek. Ezeken a Metalurg Szkopje a Szegedet, míg a Wisla Plock a Montpelliert „küldte” a második számú európai kupasorozatba.

Szintén nem esélytelen a végső sikerre a spanyol Ademar Leon együttese. A szegedieknek nem lehetnek túl kellemes emlékeik a hispán együttessel szemben, hiszen a Bajnokok Ligája 2012-es küzdelmeiben a csoportmérkőzések során a spanyolok kettős győzelemmel bizonyították erejüket.

Amíg Szegeden egy sokáig kiegyenlített találkozón végül a hajrában sikerült a hazaiak fölé kerekedniük és arattak 35-31-es győzelmet, addig otthonukban szinte végig vezetve 31-25 arányban bizonyultak jobbnak.

Természetesen német riválissal is számolni kell a sorozatban. Minden bizonnyal a Füsche Berlin is az EHF Kupa megnyerésével szeretné feledtetni, hogy lemaradt a BL-főtáblájáról. A szegediek a BL tavalyi kiírásában is találkoztak a berliniekkel, és sajnos nem sok örömük volt benne.

Októberben 29-22-re nyertek Berlinben a hazaiak, míg a visszavágón 5-10-es félidő után 29-24-re nyertek a németek a Bajnokok Ligája, a D csoportjában. A bajnokságban az első fordulóban ugyan kikaptak a Melsungen vendégeként, azóta viszont valamennyi meccsüket – így a Magdeburg elleni idegenbeli rangadót - is megnyerték. 

Spanyol légiósa szerint a Pick Szegednél minden adott a jó eredményhez

2013.09.13. 07:52 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

pick_igazolasok.jpgHárom meccsből hármat nyert a Pick Szeged kézilabdacsapata a bajnokságban. A sikerekben jelentős szerepe volt Niko Mindegíának, aki a nyáron érkezett a kétszeres magyar bajnokhoz. A 25 esztendős irányítót több klub is szerette volna, ő azonban a szegediek ajánlatát fogadta el, és írt alá hároméves szerződést, amiben valószínűleg nagy szerepe volt a csapat vezetőedzőjének Juan Carlos Pastornak is.

Ez az első külföldi klubja, és mint ideérkezésekor elmondta, remek lehetőségnek érzi, hogy Szegeden folytatja pályafutását, úgy gondolja, hogy a fejlődése szempontjából a legmegfelelőbb helyre került. Elsősorban új tapasztalatokat szeretne szerezni, egy európai szinten is klasszis csapatban, ahol magas szinten játsszák a kézilabdát. 

A baszk származású sportoló a délmagyar.hu-nak elmondta, Szeged nagyon hasonlít Logronora, ahol korábban élt. Ennek köszönhetően gyorsan ment a beilleszkedés, hamar felvette a város ritmusát. Úgy érzi nagyon jó helyre került, hiszen a csapat és Szeged mellet a magyar hölgyek szépsége is hamar megfogta őt.

Baszk származása miatt nem is lehet kérdés, hogy az Athletic Bilbao a kedvenc futballcsapata, míg a külföldi együttesek közül a Bayern Münchent szereti.

"Amióta itt vagyok, sokat mesélek a családomnak az országról, Szegedről. Nagyon örültek neki, hogy jó helyre igazoltam. Hamarosan meglátogatnak, megmutatom nekik a várost, a szép helyeket. Mindannyian izgalommal várják, hogy megismerhessék az új otthonomat” – nyilatkozta arról, mit szólt a családja a magyarországi szerződéséhez.

Úgy gondolja Szegeden jelenleg minden adott a jó eredmény eléréséhez. A csapat, a szakmai stáb, a biztos anyagi háttér. Nagyon élvezi, hogy a vezetőség mindent megtesz azért, hogy csak a kézilabdára kelljen koncentrálniuk.

Csapattársairól elárulta, mivel szinte mindenki beszél angolul, így könnyen megy a kommunikáció. Ugyanakkor a magyar nyelv még nem megy számára, de egyre több szót sajátít el.

Tisztában van vele, amíg Spanyolországban a Real Madrid – Barcelona az El Clásico, addig a magyar kézilabdában a Pick–Veszprém csata a hasonló. Már látta a tavaly őszi hétgólos szegedi sikerrel végződő meccset, így tisztában van a derbi fontosságával. Ennek megfelelően már nagyon várja az októberi bajnokit, melyen biztos, hogy nagy élmény lesz szerepelni.

süti beállítások módosítása