MOL csapat Kézilabda Blog

A Pick Szeged idén letaszíthatja trónjáról a Veszprémet

2013.12.15. 15:42 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

letöltés.jpgSzombaton lejátszotta utolsó idei bajnoki mérkőzését is a Pick Szeged kézilabdacsapata. Juan Carlos Pastor együttese a Balatonfüredet is le tudta győzni, így sorozatban 16. bajnokiját is megnyerte, tétmeccsen pedig 20 mérkőzés óta veretlen. A Pick idén eddig kiválóan szerepel, olyannyira, hogy többen már úgy gondolják, esélyük van arra, hogy letaszítsák trónjáról a rivális Veszprém együttesét.

Idén összesen 26 bajnokit játszott a szegedi csapat, ebből 23-at megnyert. Mindhárom vereséget (egyet tavasszal az alapszakaszban, kétszer pedig a bajnoki döntőben) a Veszprémtől szenvedték el, de más ellenfelük egyelőre nincs itthon.

Ugyanakkor a nyári átalakításnak és erősítéseknek köszönhetően, idén elképzelhető, hogy Vadkertiék megdöntik a Veszprém „egyeduralmát”, és megszerezik a klub harmadik bajnoki címét. Amíg tavaly – reálisan nézve – csak álomszerű volt, hogy el lehet kapni a veszprémieket a bajnoki illetve kupadöntőben, addig idén reális lehetőség mutatkozik, hogy legalább az egyik trófeát begyűjtse a Pick.

Erre nem csak az szolgálhat alapul, hogy az alapszakasz szegedi összecsapásán egy góllal jobbnak bizonyultak Nagy Lászlóéknál, de az is bizakodásra adhat okot, hogy minden más ellenfelüket – ha nem is mindig sziporkázó játékkal -, de magabiztosan győzték le. A csapatok többsége már annak örült, ha megúszta tízgólos vereséggel. Amíg tavaly akadtak „nyögvenyelős”, egy-két gólos sikerek, idén a – a Veszprémet leszámítva -, a legutóbbi, Tatabányán aratott ötgólos győzelem volt a „legszorosabb”.

Amíg tavaly a szegediek megelégedtek a győzelemmel, idén többször is „erődemonstrációt” tartottak. Ennek oka lehet a nyáron érkezett spanyol kontingens – élén a vezetőedző Juan Carlos Pastorral -, de lehet a dac is annak okán, hogy hosszú évek után idén nem indulhatott a Bajnokok Ligájában az együttes.

Ugyanakkor a sok szerzett gól mellett az sem elhanyagolható teljesítmény, hogy az őszi szezon eddigi 16 meccsén a szegediek kapták a legkevesebb gólt. Ezen persze nincs is mit csodálkozni, hiszen két válogatott – és a világ legjobbjai közé tartozó - kapus védi a kapujukat, ráadásul Pastor mester szisztémája a kőkemény védekezésen alapul.

A Balatonfüred elleni meccs után közel egyhónapos szünet következik a bajnokságban, de a Pick csak február 1-én játssza első meccsét, hiszen több játékosa is alapembernek számít a január 14-e és 26-a között, Dániában megrendezésre kerülő férfi kézilabda Európa-bajnokságon szereplő magyar válogatottnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kezilabda.blog.hu/api/trackback/id/tr255693611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása